Szerény ember kvízzel főz

Tényleg; lopja már fel valaki az internetre ezt a nótát, hogy le lehessen lopni. Mert csak néhány kiválasztott lehetett jelen a kormány EU-szobájában tartott premieren, és azon az ízelítőn, amit a Markíza néhányszor bevágott az eseményről, nem hallani rendesen. Csak azt látni, hogy Csáky Pál önelégülten tapsol, és még nem tudja, hogy két nap múlva kijelenti, a dal sose volt a kampány része és fogalma sincs, miért kellett végighallgatnia. Szóval, űrnek azért nem nevezném azt a valamit, amit maga után hagyott a szlovák Európa, de úgy eltűnt, mint gyerekkoromból azok a rettenetes hintakakasok. (Vajon az unióban megjelenhetnek-e újra, tájspecifikus hülyeség gyanánt, vagy csak hintalovat szabad tartani? Kitől kérdezzem?) Nem tudom, sikerül-e ezzel a díjjal kiengesztelni a nagy embert, aki nem igazán díjazza azt, ahogy az Új Szó ír a kampányról. És még azt se tudni, milyen következményekkel jár ez a mai világban, ez a nemtetszés. Azonban meg kell mondanom, én is elégedetlen vagyok, persze emiatt nyugodtan alhat Csáky Pál. Én nem tudom megítélni (meg nem is tudtam, hogy van ez az EU-s kvíz: Hányas lába van Verheugennek? Ki fújhatja meg az Eustach-kürtöt?), szóval, nem tudom, ő rendelkezik-e a legtöbb információval, de ha ő tud a legtöbbet tenni az országért azon a poszton, tegyen, én egy szóval sem kívánom a távozását. És a kijelentésével sincs baj, sose szerettem az álszerény álszerénységet, az ember nyugodtan legyen büszke arra, amit tud. Ám azt is tudom, hogy kampány van, ezért nincs idő emberek közé járni, tehát elmondom, mi a véleményük. Elég vegyes területen élek, és szlovák ismerőseim, továbbá magyar ismerőseim szlovák ismerősei egyre azt kérdezik: – Hülyék vagytok ti? ĺgy, többes számban. Én meg nem szeretem, ha azt kérdezik, hülyék vagyok-e, elég nekem a magamé. – Lassan asszimilálódunk! – általában ezt szoktam válaszolni, vigyorgok is, aztán meghívom az illetőt sörre, és megegyezünk, hogy elmegyünk szavazni. Ezeket a söröket így kampánykiadásként tudom elszámolni otthon, és azzal fekszem le, hogy tettem valamit a jövőért. Egyébként három hölgyismerősömet is meggyőztem már a részvételről, hogy mivel, sajnos, aligha részletezhetem, de nagyon szeretném én ezt az uniót, na! Csehországban járt a napokban egy haver, és rohadt dühösen jött haza, mert a cseh kocsma azon röhög, hogy ők, a szlovákok elloptak a magyaroktól egy húszéves dalt, azzal akartak Európába menni, nincs egy nyamvadt nótájuk, amit lehetne dúdolni, fütyörészni vagy részegen óbégatni kampány idején. És arra a szlovák kocsma érzékeny, ha a cseh kocsma kiröhögi. Próbálta magyarázni Jirkáéknak, hogy nem a szlovákok, hanem a magyarok lopták el – na ne, hogyhogy a magyarok, kitől? Eh, ezt valóban nem lehet beadni senkinek, hagyta a francba az egészet, hogy aztán itthon az én nyakamba öntse. Csak azzal tudtam védekezni, remélhetőleg ezt a pótdalt, ezt a Let’s Go Slovakiát is nagyon kemény helyen játsszák, és ehhez igazán semmi köze Csákynak. És mit mondanak a magyarok? A vízfejű, de a miénk álláspont szerencsére már sokat kopott, a vesztünkre törő sötét erők, az erről szóló összeesküvés-elméletek most alig tarthatók, hiszen valamennyi szereplő magyar, ehhez talán kéne találni egy Görgeyt, egy Ocskayt, vagy legalább egy Hegedűst (másod-). A többség azt kérdezi, miért szégyelljem magam mások helyett, mert szerencsére ehhez nem voltunk hozzászokva ilyen viszonylatban. Ha nem is ringattuk magunkat abban, hogy a mi seggünkből fény, az övékből meg a Tátra alji köd, de szívesen játszottunk a rózsaszín gondolattal, hogy a szlovák kormányt azért ismerik el demokratikusnak, mert benne vannak a magyarok, nélkülünk nincs csatlakozás, nem véletlenül kaptuk mi az integrációs ügyelet, majd bevittük őket a hátunkon, idehozzuk nekik Európát, mi már úgyis ezer éve benne vagyunk, csak most átmenetileg mégse. És akkor most itt van végre ez a valóban országos feladat... Szerdán pedig már vége is a kampánynak, úgy elszaladt, észre se vesszük. A választó már annyi sunyizást, szűzlány-maszkot és mellébeszélést látott, hallott, hogy azonnal felismeri. Mennyire örült volna Csáky Pál a napokban egy pici kis romakérdésnek, amire lehetett volna válaszolni, pedig a télelőn megtiltotta hogy erről kérdezzék. Most éppen a kampányról nem illik kérdezni, hogy miért nincs itt vagy ott óriásplakát, milyen nyelven íródott a kormány magyar nyelvű EU-füzete, hiszen mindez már valamiféle ügynökségekre tartozik, és elhiszem, tényleg nem tudhat mindent. (Nem az EU-ról, a kampányról). Az unióban nem csak a hizlaldai sertéseknek nem lehet a sokat emlegetett moslékot adni. Ahova igyekszünk, ott honos bizonyos politikai kultúra is. Másfél éve például a teljes holland kormány lemondott, mert felmerült a gyanú (annak is inkább az árnyéka vetődött a tulipánágyásra), hogy vagy tíz évvel ezelőtt holland békefenntartók tétlenül végignéztek egy boszniai mészárlást. Persze ez az egyik véglet, meg lehetett volna várni, amíg kivizsgálják, mi történt valójában, aztán menni vagy maradni. És persze joggal mondhatja azt is bárki, hogy ott vannak ám az olaszok is, akik az istennek sem akarnak lemondani, mindig úgy kell megbuktatni őket, de ez elég gyakran összejön. Lehet választani. A csatlakozás most már nagyrészt a szlovák hokisok kezében van. Ha legalább érmet szereznek (ezt az oldal zárásakor még nem lehetett tudni, de ha tegnap nem kaptak ki, már megvan), az feldobja az ország hangulatát, lesz köztéri ünneplés, és csak elhangzik a bűvös szó: referendum. Szóval, menjünk szavazni. És még mielőtt Csáky Pál mondaná, én mondom: több tiszteletet. A választónak.