Szép új világ – déjaà vu?

Mintha ez egyszer már megtörtént volna: úgy hét-nyolc évvel ezelőtt szintén jól teljesített a globális gazdaság (a hazai meg egyenesen száguldott). Bár akkor is voltak nyugtalanító jelenségek, növekvő egyensúlytalanságok, buborékok, vészharangot kongató szakértők, mégis az optimizmus dominált. Akárcsak most. Elvégre szinte minden fejlett országba visszatért a növekedés, az amerikai gazdaság újra 300 ezer új munkahelyet teremt havonta, a tőzsdék csúcsokat döntögetnek, újra itt a szép új világ. Vagy mégsem?

Bár a pénzügyi válság hullámait már rég magunk mögött hagytuk, azért nem árt egy adag egészséges szkepticizmus. Mert sok a párhuzam a korábbi válságokat megelőző növekedési időszakokkal, sok a nyugtalanító tényező, és mert a sikereket többnyire agyondoppingolt és agyonszteroidozott gazdaságok érték el, vagyis a növekedés (megint) nem fenntartható.

Aggodalomra ad okot, hogy az adósságok lassú és fájdalmas lefaragása helyett (minden korábbi válság következménye) az összes (állami, lakossági, vállalati és banki) adósságok további növekedése a világszintű tendencia. Az államadósságok rekordnagyságúra híztak, a világ egy csődhullám szélén egyensúlyoz: Görögország, Argentína, Venezuela, Ukrajna, Egyiptom, Pakisztán mind ott vannak a legsebezhetőbbek között. A világgazdaságot korábban húzó fejlődő országok növekedése akadozik. A hírhedt BRIC négyesből Oroszországra és Brazíliára recesszió vár. Kína pedig folyamatosan lassul.

De lehet, hogy nem eléggé, és gazdasága annyira túlfűtötté vált, hogy felrobbanhat. Szédítő tempójú eladósodás, ingatlanpiaci és tőzsdei buborékok kialakulása jellemezte az elmúlt években. A fő kínai tőzsdeindex egyetlen év alatt megduplázódott, a technológiai startupokat tömörítő ChiNext index megháromszorozódott. De csúcsokon vannak az amerikai tőzsdeindexek is, egyre nő a kölcsönből finanszírozott részvényvásárlások aránya, egyre több a tapasztalatlan kisbefektető – ahogy minden tőzsdekrach előtt.

A legfőbb gond mégsem az, hogy képtelenek vagyunk tanulni az előző hibákból, hanem, hogy az országok többsége, különösen a fejlettek, kifutottak az eszközökből, és muníció nélkül néznek szembe egy esetleges következő recesszióval. Mert ugye hogyan lehetne védekezni? Például jegybanki eszközökkel. 1. Az alapkamatok csökkentésével (de ezek mindenhol nulla közelében vannak). 2. A kereskedelmi banki tartalékráták csökkentésével (de ezek is nulla közelében vannak). 3. Esetleg eszközvásárlási programokkal (az elmúlt években ezeket is csúcsra járatták). 4. Szóba jöhet még az állami gazdaságösztönzés, a kiadások megemelése hitelből, csakhogy az államok nyakig eladósodtak. Szteroiddal meg doppinggal agyonpumpált gazdaságok növekedése volt ez. Így már nem maradt puskapor a következő válság elleni harcra. Ami maradt, az a remény, hogy a krach mégsem üt be egyhamar.

A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója