Nagyon kevesen tudhatják a százötven parlamenti képviselő közül, hogy azt a helyet, ahova a törvényhozás épületét emelték, németül és magyarul egykor Szamárdűlőnek nevezték. Ortvay Tivadar kutatásai alapján azért, mert évszázadokkal ezelőtt itt legeltették a vizet hordó szamarakat.
Szamárhegyi bohózatok
Nagyon kevesen tudhatják a százötven parlamenti képviselő közül, hogy azt a helyet, ahova a törvényhozás épületét emelték, németül és magyarul egykor Szamárdűlőnek nevezték. Ortvay Tivadar kutatásai alapján azért, mert évszázadokkal ezelőtt itt legeltették a vizet hordó szamarakat. Éveken át úgy véltem, hogy javasolni kellene a régvolt név felújítását és meghonosítását szlovákul is, mert híven fejezné ki ennek a testületnek a szakmai és morális színvonalát. Bizonyításként tucatnyi olyan fércmunkát sorolhatnék, amelyeket azonnal módosítani kellett, mert könnyítések helyett megkeserítették a kezdő vállalkozók és sok más polgár életét. A remélt tisztulás helyett még nagyobb zűrzavart idéztek elő jogrendünkben. Legkirívóbb példaként a munkatörvénykönyv módosítását említem, amelyet ugyebár tavaly nyáron hagytak jóvá, ám még a hatályba lépése előtt elengedhetetlen volt a módosítás módosítása, mert az eredeti jogszabály alkalmazása főleg hétvégeken és több ágazatban beláthatatlan következményeket okozott volna. Honatyáink többségének azonban a szeme sem rebben ennyi selejt láttán. Ha hébe-hóba betérnek a parlamentbe, akkor érdemi munka helyett politikai cirkuszokkal múlatják az időt, amelyekbe az ellenzékiek bizalmatlansági indítványai kényszerítik a kormánypártiakat. Vagy éppenséggel mindkét tábor egymással összekacsintva olyan vérlázító határozat elfogadásán mesterkedett heteken keresztül, mint amilyen a nyolchónapos végkielégítés vagy az életük végéig folyósítandó járandóság azoknak a képviselőknek, akik a szeptemberi választások után nem jutnak be a parlamentbe. Miközben az ország jövőjéért őszintén – tehát nemcsak kampányszólamokban – aggódó személyiségek egyre kétségbeesettebben hangoztatják, hogy Szlovákia eredményes integrációja érdekében még ebben a választási ciklusban negyvenkét sarkalatos törvényt kellene elfogadni. A mai parlamenti állapotokat ismerve azt a bizonyos helyet a gátlástalanok dűlőjének nevezném, hiszen még az sem téríti észre az érintettek jelentős részét, hogy közvéleményünk több mint nyolcvan százaléka nem tiszteltnek, hanem hiteltelennek tartja ezt a Házat. Adófizetőként joggal dühönghetünk, hogy a kellő szakmai és erkölcsi rangot kivívott képviselők mellett ilyen léhűtők jutottak legalább négy évre érdemleges munka nélkül is jó megélhetéshez. Ám választópolgárként csakis önmagunkra vethetünk, hiszen a mi voksaink révén jutottak ehhez a megbízatáshoz. Rövidesen újabb kampány zúdul ránk, szebbnél szebb szirénhangokkal igyekeznek majd újra elkábítani a néhány hétig újra fölöttébb fontosnak tartott kisembereket és közösségeket. Végre ki kellene hát nyitni a szemünket, hogy ősztől a szlovákiai törvényhozást ne pártkatonák, éveken át néma szavazógépek és a képviselői tisztséget kizárólag jó üzletnek tartó ügyeskedők uralják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.