Szálljunk le a földre

A Magyar Koalíció Pártja a múlt hét csütörtökén, azzal, hogy nem folytatta tovább az SDKÚ obstrukciós taktikáját a Lisszaboni Szerződés és a sajtótörvény ügyében, az önálló ellenzéki politizálás felé tett egy lépést. Megtehette volna akár korábban is. Például azzal, hogy saját köztársaságielnök-jelöltet állít. Akkor nem volt hozzá mersze.

A Lisszaboni Szerződés és a sajtótörvény összekapcsolása valóban ördögien jó ötlet volt Dzurindáéktól, csak későn jött és felkészületlenül érte az MKP egy részét. A „zsarolási stratégiával” az ellenzék mégis keményen feladta a leckét az öntelt, arrogáns, populista kormányfőnek és pártjának.

Igen, a leckéztetést lehetett volna még egy ideig folytatni. Valóban, a végkifejletet sem kommunikálták le jól és volt benne elég sok esetlegesség. Ám fogadjuk el, hogy az adott helyzetben az MKP végül úgy döntött, ahogy döntött. Az utóbbi másfél év történései bizonyították, hogy az MKP-nak nincs valódi hazai szövetségese. Aki toleráns, multikulturális környezetből érkezik Szlovákiába, világosan látja, mennyire földhözragadt és korlátolt a szlovák pártok kisebbségpolitikája. A Koszovó-vita, a Beneš-dekrétumok körüli hercehurca, a közoktatási törvénytervezet kapcsán kifejtett nézetek ékes bizonyítékai annak, mennyire így van ez.

Ebben a helyzetben valóban logikusnak tűnhet, hogy az MKP inkább a külföld szavára hallgatott. (Miközben e sorok írója sem annyira naiv, hogy nem sejtené, belső hatalmi megfontolások és érdekütköztetések is közrejátszottak a döntésben.) A külföld ugyanis egyáltalán nem értette a helyzetet, és nem is volt igazán esély arra, hogy megértse. A külföldre pedig szükség van. Azok a szlovák politikusok és kommentátorok, akik a külföldi szövetségesek keresését felróják a magyaroknak, sajnos nem értik, hogy egy állandó kisebbségi helyzetből gyakran ez az egyedüli kiút. Mindazonáltal az MKP lépését az SDKÚ szempontjából nehéz másként értékelni, mint gáncsolást. Ám ha valaki végigkísérte az MKP nyolc évig tartó frigyét Mikuláš Dzurindával, nem állhatja meg, hogy úgy érezze, a volt kormányfő rászolgált erre.

Látszólag paradoxonként hathat, de ha az MKP folytatni akarja az együttműködést a másik két ellenzéki párttal, még több tárgyalással tudja csak elkerülni az esetleges újabb nézeteltéréseket. Ez a köztársaságielnök-jelölt kérdésére is érvényes. Iveta Radičovánál pillanatnyilag jobb jelöltje nem lehetne a korszerűen gondolkodó szlovákiai állampolgároknak. Van is reális esélye a jó szerepelésre. Az Új Szó hasábjain 2007. október 13-án megjelent, vele készült interjúból viszont kitűnik, hogy a kisebbségi kérdés bizonyos árnyalatait ő sem látja egészen világosan. Ezeket tisztázni kellene vele.

Mindent egybevetve, most már mindannyiunknak le kellene szállni a földre. A szlovákiai ellenzék esete a Lisszaboni Szerződéssel című színműnek vége. Izgalmas volt, érdekfeszítő és tanulságos. De összpontosítsunk ettől kezdve a soron következő feladatokra és a jövőre.