Súlyos pénzválságba került a Munkáspárt Nagy-Britanniában

Fennállása óta a legsúlyosabb pénzügyi válsággal küszködik a Nagy-Britanniában kormányzó Munkáspárt. A BBC televízió birtokába jutott az a párt által készített titkos pénzügyi jelentés, amelyből kitűnik, hogy a Tony Blair miniszterelnök vezette párt adósságai meghaladják a 6 millió fontot, s a tartozást még további kifizetetlen számlák terhelik, csaknem 2 millió font összegben.

Londoni értesülések szerint százéves fennállása óta a Munkáspárt még soha nem volt ilyen katasztrofális pénzügyi helyzetben, amelyet közvetve elismert a párt szóvivője is. Mindazonáltal azt hangoztatta: „A pártoknak elkerülhetetlenül vannak tartozásai egy évvel a választások után.”

Ami az okokat illeti, a tényleges választási kiadások mellett szinte minden területen túlköltekezés jellemezte a Munkáspárt tevékenységét, miközben az elmúlt időszakban nagymértékben csökkentek a szakszervezeti támogatások. A kilátások sem kedvezőek, a jelek szerint ugyanis egyre élesebb a viszony a párt és az eddig legfőbb szövetségesnek számító szakszervezetek között, s csökkennek a tagdíjak is, mivel jelentősen visszaesett a Munkáspárt taglétszáma, 400 ezerről 280 ezerre. Ilyen körülmények között – mint arra a pénzügyi jelentés is rámutat – rendkívül nehéz lesz a jövő évi skóciai és walesi parlamenti választások finanszírozása. Párton belüli források mindennek fényében – az általános takarékoskodás mellett – nem zárták ki, hogy a Munkáspárt a jövőben még inkább rákényszerül üzletemberek adományainak elfogadására, és szóba jöhet a tagdíjak emelése is.

A pénzügyi válság mellett a politikai válság szele is megérintette a pártot. Éles támadást indított ugyanis a centrum ellen a párt baloldala és néhány tekintélyes szakszervezeti vezető. Tegnap közzétett állásfoglalásukban a kormányt bírálva felszólították a Munkáspártot, hogy „térjen vissza gyökereihez”. Mindenekelőtt a Blair-kabinet privatizációs terveit kifogásolva hangoztatták: a pártnak vissza kell térnie hagyományos kötelezettségvállalásaihoz, különös tekintettel a teljes foglalkoztatás és az általános jólét biztosítására.

Az egyik legtekintélyesebb baloldali munkáspárti politikus, Tony Benn úgy fogalmazott: a különbség szerinte nem a párton belüli bal-, illetve a jobboldal, hanem a jó és a rossz között van. Az egykori miniszter annak a nézetének adott hangot, hogy a britek egyre inkább aggódnak a lakás, a munka, az oktatás és a nyugdíjak miatt.

A Munkáspárt úgynevezett szocialista platformjának állásfoglalása alig néhány nappal azután hangzott el, hogy Angliában, Skóciában és Walesben – 1979 óta először – magasabb béreket követelve több mint egymillió közalkalmazott lépett sztrájkba, egy nappal később pedig a kormány privatizációs tervei elleni tiltakozásul a londoni metró alkalmazottai szüntették be a munkát.

A baloldal offenzívájával egy időben az ellenzéki Konzervatív Párt is aktivizálódik. Elnöke, Iain Duncan Smith nyilatkozatban hangsúlyozta: a toryknak fel kell hagyniuk a legutóbbi két választáson elszenvedett súlyos vereség feletti rágódással, és a jövőbe kell tekinteniük. A centralizált, bürokratikus Munkáspárttal szemben a modern konzervatívok alternatíváját kell állítani – jelentette ki Duncan Smith, mintegy meghirdetve az elmúlt időszakban jelentősen megtépázott és tekintélyt vesztett párt talpra állításának programját.

A pártelnök hangoztatta, hogy a konzervatívoknak a társadalom „megsebzett” tagjait kell megszólítaniuk, ugyanakkor igyekezett elhatárolni pártját a szélsőjobb nacionalizmusától.

Duncan Smith olyan időben tesz kísérletet a párt felrázására, amikor a közvélemény-kutatások változatlanul azt jelzik: bár csökken a Blair-kormány népszerűsége, a Munkáspártnál mindenekelőtt a konzervatívok népszerűtlenebbek.

A szerző az MTI különtudósítója