Sokk, mécsesek és vörös rózsák Berlinben

A látvány már-már abszurd: a hatósági kocsik villogó fényei keverednek a tarka-barka karácsonyi díszkivilágítással.Berlinben megtörtént, amitől régóta féltek: tömeges halált okozó terrortámadás.

A látvány már-már abszurd: a hatósági kocsik villogó fényei keverednek a tarka-barka karácsonyi díszkivilágítással.

Berlinben megtörtént, amitől régóta féltek: tömeges halált okozó terrortámadás. Az emberek szótlanul siettek el tegnap a tetthely mellett – a merénylet elkövetéséhez használt kamion még ott állt az egykori Nyugat-Berlin szívében, a Vilmos császár-emléktemplomnál.

A berlini jelképnek számító hatalmas evangélikus templom közelében vörös rózsacsokor árválkodott, néhány mécses pislákolt. A helyszínt, a templomhoz kapcsolódó Breitscheidplatzot, a karácsonyi vásár környékét piros-fehér szalagokkal körbekerítették. „Borzalmas” – mondta a 31 éves Aileen. „Találkozót beszéltem meg hétfő estére a karácsonyi vásárba, de végül nem mentem, nem jól éreztem magam. Én is ott lehetnék az áldozatok között” – sóhajtott fel.

A lengyel kamion még a helyszínen volt, szélvédője kitört, elülső része behorpadt. A helyszínt kerítésekre felakasztott molinókkal próbálják elzárni a kíváncsi tekintetek elől.

Az emberek megszaporázzák lépteiket, amikor a Breitscheidplatzhoz érnek, egyesek inkább kerülő úton mentek a munkahelyükre. Aileen egy szállodában dolgozik, nem messze a Breitscheidplatztól. „Remélem, hogy a kollégák közül senkinek sem esett baja” – mondta.

A szállodánál is mécsesek, a járdára valaki kis német zászlót terített. Egy fekete kabátos idősebb férfi csak némán rázza a fejét.

Hétfőn este az emberek vidáman kortyolgatták forralt borukat, amikor rájuk tört a rettenet. A kivilágítatlan kamion nyolc óra tájban hajtott a tömegbe, nyomában halottak, sebesültek, letarolt árusító helyek, szétszaggatott karácsonyi dekorációk. A videofelvételeken földön fekvő embereket lehet látni, mások zavarodottan futkosnak ide-oda, vagy telefonjaikon keresztül próbálják értesíteni hozzátartozóikat. A tragédia után mentősök szállították infúziós palackokkal a súlyos sebesülteket a mentőkocsikba. Másokat egy fehér sátorban ápoltak a templom tövénél. A karácsonyi vásár szélén egy török orvosnő embereket próbált magukhoz téríteni, egy emberen azonban nem tudott segíteni.

Merkel fekete oldala

Nem sokkal a 12 halálos áldozatot követelő berlini merénylet után feketére változtatta borítóképét Facebookján a német kancellár. Angela Merkel oldalán sorra jelentek meg a felháborodott hozzászólások, moderálás nélkül hagyták a kommentelést az oldal kezelői.

Az egyik legnépszerűbb megjegyzés szerzője azt írta: „Egyetértek, egész Németországot feketének látom, feketének gyermekeink számára, feketének látom a szabadságunkat és a jövőnket is. Ez még csak a kezdet, az iszlamista terror túlerőben lesz velünk szemben. Miközben csak nézzük a vezetés mérhetetlen naivitását.”

Egy másik kommentelő szerint vér tapad Merkel kezéhez. A facebookozók közül sokan értenek egyet ezzel. Sokan kifogásolják, hogy a kancellár nem szólalt meg azonnal a történtek után. Nehezményezik, hogy miközben az egész világ részvétét fejezi ki, Merkel csak később állt ki a nyilvánosság elé. Úgy tartják, a kancellár nem mert az emberek szemébe nézni, és csak egy fekete borítóképre tellett tőle. Vannak, akik egyenesen Merkel felelősségre vonását követelik.

Akadnak védelmezői is a kancellárnak, több hozzászólás is szól arról, hogy a kancellár az egyetlen, aki megmentheti Németországot a további támadásoktól úgy, hogy közben a menekülteknek is emberi körülményeket biztosít.

Újabb támadás lehet

Újabb támadás is történhet – figyelmeztettek a nyomozás vezetői tegnap délután. Peter Frank szövetségi legfőbb ügyész tegnap délután iszlamista háttérre utaló, a júliusi nizzai kamionos terrortámadásra emlékeztető merényletként jellemezte az esetet, és kiemelte: „meg kell barátkozni a gondolattal”, hogy előfordulhat, nem az őrizetbe vett gyanúsított a felelős a támadásért. Előzetes letartóztatásba helyezéséért tegnap este 11 tájban kellett dönteni.

Holger Münch, a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke kiemelte: meglehet, hogy az igazi tettes szabadlábon van, fegyverrel rendelkezik és társai is vannak. Hozzátette, a támadásnak nagy visszhangja van az interneten, de a biztonsági szervek elemzőközpontjában nem bukkantak olyan bejegyzésre vagy felvételre, amellyel valamilyen szervezet elkövetőként jelentkezett volna.

Sok a puha célpont

Holger Münch aláhúzta, a terrorfenyegetettség továbbra is magas egész Németországban, és az eddigi tapasztalatok szerint ilyen merényletek után igen jelentős az újabb támadás veszélye, nem zárható ki, hogy a városban bujkál a támadó. A rendőrfőnök elutasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint nem gondoskodnak megfelelően a karácsonyi vásárok biztonságáról. Nem lehet betontorlaszokkal, kordonokkal erődítményt építeni valamennyi vásár köré, és nem is lenne indokolt csak az ilyen rendezvényeket biztosítani, mert a lehetséges „puha célpontok” száma igen nagy, például egy sétálóutcába is be lehet hajtani lopott kamionnal. (MTI, vs.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?