Sok kicsi indián rezervátuma

Brutálisan más vagy, mint mi, Brigita, nem tűrhetünk tovább magunk között, mondta Koncoš elvtárs. Schmögnerová megmakacsolta magát, Dzurinda is eképp cselekedett, a szlovák korona – ahogy ilyen esetben elvárható tőle – megingott, végül a pénzügyminiszter asszony beadta a derekát, holnapután meg a lemondását. Először úgy tűnt, helyébe Peter Magvaši munkaügyi miniszter ül, de végül František Hajnovič jegybanki elemző lett a befutó. Lehet, hogy az új tárcavezető jelölésénél feltétel volt, hogy az illető szerepeljen az ŠtB valamelyik listáján. „Szlovákiában nem érvényes a lusztrációs törvény”– intézte el egy mondattal a pártvezér az akadékoskodó újságírókat.

Tegnaptól már tizenegy kicsi státusiroda várja az érdeklődőket, sok szeretettel, országszerte. Tessenek tehát sorban állni, amíg lehet, merthogy külügyünk ügyeskedik derekasan, a tárca második embere, Chlebo úr Budapesten is tárgyalt a kenyértörés érdekében. Takarítás közben szerkesztőségi íróasztalomon találtam egy másolatot a szlovák külügyi államtitkár magyar kollégájának írt leveléről, melynek mellékletében – dicséretre méltó önzetlenséggel – Chlebo vette a fáradságot, és egy nyilatkozattervezetet is megküldött az Országgyűlésnek, hadd ne kelljen már Áderéknek bajlódni a megszövegezéssel, mely szerint a magyar törvényhozás kijelentené, ők úgy gondolják, hogy a meglévő nemzetközi és szlovák–magyar egyezmények dosztig betakarják a kisebbségek ügyét, minden oké a szlovákiai magyarok jogaival, és különben is, amikor a magyar honatyák elfogadták a státustörvényt, tulajdonképpen úgy gondolták, az csak Magyarország területén lesz érvényesíthető.

Ennek ellenére mindenki optimista, Bugár Béla MKP-elnök kijelentette, egy hete még nem merte volna bizton állítani, hogy feloldható a szlovák–magyar státusfeszültség. Bugár arra az esetre is ajánlott gyógyírt, ha egyes szlovák vezetők úgy éreznék, a kedvezménytörvény Szlovákiában is hatályos, egyszerűen írjanak alá egy nyilatozatot a magyarokkal, hogy nem az, fogjanak kezet, szívjanak el egy békepipát, és a vitának annyi. Lapzártakor nagyon úgy nézett ki, a román–magyar egyezséghez hasonló paktum köttetik majd Pozsony és Budapest között is. Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke a román–magyar nyilatkozat körüli hisztériakeltésről fogalmazott meglehetősen sommásan, szerinte a magyar ellenzék, vagyis a törvényen is csomót keresők igazándiból csak a csőcseléket voltak képesek megszólítani. A szlovák nemzetiek véleménye pedig nem mérvadó, ők még mindig leginkább rezervátumba küldenék a magyarigazolványos kicsi indiánokat.

Rolf Ekéus (Max van der Stoel utódja) Nyitrán járva kijelentette, ő is a multikulturális egyetemi kar létrehozását támogatja. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes szerint jelentős előrelépés történt a nyitrai magyar kar ügyében, Kluvanec rektor úr szerint nem, mi meg higgyünk, amit akarunk. Én már csak azon tűnődöm, lenne-e megfelelő számú és képesítésű magyar pedagósus, aki a létrejövő karon (vagy részlegen, vagy tanszéken, vagy osztályban) oktatna. Megoldásként szóba jöhetne mondjuk a következő összeállítású tanári kar: Duray Miklós – magyarságtudat és geológia, Bugár Béla – házvezetés és gépészet, Bárdos Gyula – újságírás, Csáky Pál – vegyészet, Gyurovszy László – földművelés és elektrotechnika, Harna István – építészet és közgazdaságtan, Ferkó Barnabás – népi gyógyászat, Kvarda József – kulturológia és önkormányzatiság (‘89 előtt és ‘98 után), Duka Zólyomi Árpád – orosz és atomfizika, Farkas Pál – vezetéselmélet.

Ez így éppen tíz kicsi indián. Uff.