Sínekre fektették az agyonvert fiút

Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a három fiatalt, akik a gyanú szerint agyonvertek egy tizenéves fiút Szolnokon.

Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a három fiatalt, akik a gyanú szerint agyonvertek egy tizenéves fiút Szolnokon.
Az elkövetők egy vasúti sínre fektették a holttestet, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy baleset vagy öngyilkosság látszatát keltsék. Azzal azonban nem számoltak, hogy az érintett vonalszakaszon vágányzár miatt nem járnak a vonatok. A nyomozók ezért azonnal kizárták a vasúti tragédia lehetőségét.

A Tisza-parti megyeszékhely rendőrségére még szerda este jelentette be egy helybéli férfi, hogy egy holttestet talált a Zagyva fölött ívelő vasúti híd közelében. Mint kiderült, az áldozat egy 19 éves csataszögi fiú volt, akit kevéssel felfedezése előtt agyonvertek, majd testét a sínekre helyezték.

A nyomozás szálai két - 17 illetve 22 éves - fiatalemberhez vezettek, valamint egy 17 éves lányhoz, aki korábban az elhunyt barátnője volt. Emiatt nem zárható ki, hogy a vascsövekkel agyonvert fiú szerelmi dráma áldozata lett. A három fiatalt a rendőrségen őrizetbe vették, majd eljárást indítottak velük szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?