Sétáló bombák a nagyvilágban

Ha a palesztinok erélyesen fellépnek a terroristák ellen, Izrael hajlandó tárgyalni, és ez elvezethet a palesztin állam megalakulásához. Ariel Saron izraeli miniszterelnök és az új palesztin kormányfő, Mahmud Abbász első megbeszélésén az utóbbi ígérte, hogy megfékezik a terror minden formáját. Az önmagukat felrobbantó kamikazékat is. A sétáló bomba azonban már túljutott a nem létező állam határain. Akik először léptek a halálnak erre az ösvényére, a palesztinok magányosan vagy párosával jártak: az egyikük a kijelölt célnál robbantotta a testére kapcsolt bombát, a társa a mentők között tette ugyanezt. Májusban Szaúd-Arábiában 15, Marokkóban 14 kamikaze okozott tömeges halált. A brit parlamentet betonkerítéssel védik, mert a titkosszolgálati jelentésekből, a különféle lehallgatásokból arra számítanak, hogy a sétáló bombák Európában is bevetésre készülnek. A New York-i Világkereskedelmi Központ elleni támadásig, 2001. szeptember 11-ig úgy tűnt, hogy az emberiség valahogy tudomásul veszi a terrorizmussal való együttélést. Aztán keresni kezdte a tetteseket és a cselekedeteik hátterét. Most már tudható, hogy a 90-es évek közepéig a toborzóik gonddal válogatták ki, majd alaposan felkészítették őket. Értékes fegyvernek tekintették a kiválasztottat, és csak másodsorban áldozatnak. Ma már más szempontok érvényesülnek, várólistán vannak a merénylőjelöltek. A küldő szervezet – Hamász, Dzsihád – ha elérkezettnek látja az időt, behívja a soron következőt, és a derekára kötik a robbanóanyaggal megrakott övet. Sokan vannak a jelentkezők, akiket áthat az elkeseredett bosszúállás szelleme. „Minden palesztin családban beszélnek ezekről a fiúkról és lányokról. A gyerekeink is azt mondják, hogy jogos a kamikazék önfeláldozása” – mondta egy családapa, akinek a lánya felrobbantotta magát Betlehemben. Az izraeli hadsereg jelenléte állandósította a visszavágás vágyát. S úgy véli, ezt meg is teheti bármelyik terrorista a derekán levő robbanóanyag működtetésével, ugyanakkor jelzi is az ügyhöz való kötődését. A fegyver hatékony, mert lappangó félelmet gerjeszt Izraelben. Az esetek utólagos részletezése során kitűnt, hogy a legutóbbi időkig alaposan megváltozott a kamikazetípusról kialakult kép is. Korábban 18 és 30 év közötti nőtlenek vállalkoztak, aztán már a 40 év felettiek is jelentkeztek. Sőt egy 55 éves férfi is felrobbantotta magát. A sor lányokkal is bővült. Titkosszolgálati információ szerint európai nő is van a várólistán. Eltérő a szellemi képességük is. A nevét éppen csak leírni képes jelölttől az elszánt diplomásig, a munkanélkülitől a jól kereső szakemberig nyíló skála nem kínál egyértelmű választ arra, hogy a személyes reménytelenség, az anyagi kilátástalanság, vagy a vallási megszállottság élteti a büntetés vágyát. Figyelemre méltó, hogy a sétáló bombák megjelenésével alaposabban vizsgálni kezdték az öngyilkos akciók vallási indítékait. A Korán, a szakértők szerint, nem utal a mártíröngyilkosságok túlvilági jutalmaira. A szent könyv ilyen értelmezése Khomeini ajatollah idejében vált ismertté. Azaz ha nem harcolsz a fegyveres hitetlenekkel, hanem öngyilkos cselekedettel pusztítod őket, jogot szerzel ahhoz, hogy mártírként lépj be a Paradicsomba. Az oda vezető út pedig pontosan szabályozott: a lelkeknek át kell kelniük a kard élénél keskenyebb hídon, ahonnan a hitetlenek a mélybe zuhannak, a hívők pedig a Próféta közelébe jutnak. Akik mártírként áldozzák fel az életüket, azoknak a hídon sem kell átkelniük, egyenesen a Paradicsomba érkeznek... A Paradicsom pedig örök, s benne az örömök is azok. Szomjat oltó patakokkal, gyümölcsökkel, a földi életben tiltott italt, bort kínáló pohárnokkal, duzzadó keblű szüzekkel. Mohammed Atta, akit a New York-i toronyrobbantók irányítójának tartanak, a bőröndjében hagyott levél szerint az utolsó este így készült az útra: „Ez a néhány óra még hátravan az életedből, de már nem sok. És aztán megkezded a boldog életet a Paradicsomban.”