Schuster-patt

Egészen biztos, hogy akad Szlovákiában 350 ezer ember, aki szívből utálja a köztársasági elnököt, Rudolf Schustert. Tehát akár népszavazást is kezdeményezhetnének, hogy mondjon le időnap előtt.

Egészen biztos, hogy akad Szlovákiában 350 ezer ember, aki szívből utálja a köztársasági elnököt, Rudolf Schustert. Tehát akár népszavazást is kezdeményezhetnének, hogy mondjon le időnap előtt. Ahogyan a jelenlegi kormány lemondását és az előrehozott választások kiírását kezdeményezték a szakszervezeti vezetők aláírásgyűjtés által. A szervezett kormányellenes fenekedést a parlamenti ellenzékben lévő kommunisták és a náluk alig haloványabban vörös, Fico-féle Smer támogatta demonstratíve. A helyzet ún. fokozódásához nem kis mértékben hozzájárult az, hogy ez év április 3-án lesz Szlovákiában a köztársaságielnök-választás első fordulója, amelyben eldől, szükség lesz-e egyáltalán az április 17-én esedékes második megmérettetésre vagy eldől-e már az elsőben, ki lesz a köztársasági elnök. Ebben az összefüggésben vizsgálva az eseményeket, egyáltalán nincsen semmi csodálkoznivaló azon, hogy Rudolf Schuster államfőként, nem utolsósorban pedig elnökjelöltként a már említett kommunisták és Ficóék élére állt, és az előrehozott választásokról, vagyis a kormánybuktatásról szóló népszavazást is április 3-ra, az elnökválasztás első fordulójának napjára hirdette meg. Az vesse rá az első követ, aki helyzetében nem ugyanúgy cselekedett volna, mint ő, itt és most! Minálunk ugyanis lehet önérdekből felfordulást csinálni következmények nélkül. Hülyére lehet venni a választókat, egyszersmind a szavazataikért folyamodni. Schuster a döntését például takarékossági szándékkal indokolta. Meglovagolva azt a közhelyet, hogy egy csapásra sokkal gazdaságosabb két legyet ütni, mint egyet... Hogyne! Nyilván nagyobb az esélye, hogy nő a részvételi arány az elnökválasztáson, ha egyidőben a kormány sorsáról is dönteni lehet. Ha már a köztársasági elnök intézménye tulajdonképpen úgyis fölösleges... Ilyen értelemben főként a parlamenti ellenzék szimpatizánsaira lehet számítani. Hiszen régi igazság, hogy inkább mozgósíthatóak az emberek valami ellen, mint valamiért. Ha tehát az egyik urna közelében lesznek a kormányellenes választók, majdnem biztos, hogy azt az államfőjelöltet támogatják majd egy másik urnában, aki nélkül a „dupla szavazás” nem jöhetett volna létre... Jól kigondolta ezt ez az alkalomadtán még a kígyókat is elbűvölő, sokat próbált mutatványos. Egy dologgal viszont lehet, hogy mégsem számolt. Nevezetesen, hogy biztosan vannak ebben az országban sokan, akik nem szenvedhetik őt és esetleg arra szövetkezhetnek az elnökválasztás idejére, hogy ország-világ előtt kiderüljön, személyében tényleg egy minden hájjal megkent ripacs vezeti és akarja vezetni továbbra is az ország népét. Mégpedig az orránál fogva... Nagyságrenddel dilettánsabb módon és perspektíve még kártékonyabban, mint azok, akik ellen önérdekből szövetkezett...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?