Saríja vagy demokrácia

Ma éjfélkor lejár az újabb határidő is, amelyet az iraki nemzetgyűlés képviselői kaptak arra, hogy szavazzanak az új alkotmányról. Ez eddig a szunniták ellenállása miatt nem történt meg, a síiták és a kurdok (többnyire ők is szunniták) az alapvető kérdésekben megállapodtak. A szunnitáknak a központ és a helyi irányítás viszonyát meghatározó kérdésekben vannak ellenvetéseik, és ellenzik a szövetségi berendezkedést. Az érthető, hogy a kurdok, akiknek még soha nem volt saját államuk, miért akarnak északon minél nagyobb autonómiát. De meglepetésként hatott, hogy ilyet akarnak délen és Közép-Irak egy részén a lakosság több mint 60 százalékát kitevő síiták is. A Szaddám-rezsim idején a hatalmat gyakorló (20 százaléknyi) szunnita közösség mindenféle autonómiát ellenez. Ennek anyagi vonzatai is vannak: attól tartanak, a jelentős központi újraelosztás hiányában nem jut nekik a gazdag északi és déli olajmezők hasznából.

Demokrácia és/vagy iszlám törvénykezés. Ez a másik legfontosabb frontvonal, ahol a töréspontokat kell keresni. Összeegyeztethető-e a kettő? Pár napja a szakértők úgy nyilatkoztak, azért történt jelentős előrelépés az alkotmány megfogalmazásában, mert az USA is tett engedményeket, beleegyezett abba, hogy a demokratikus elvek tiszteletben tartása mellett az alaptörvény ne mondhasson ellent az iszlámnak. Szisztáni nagyajatolláh, a síiták vallási vezetője szerint az alaptörvénynek az iszlám törvénykezésre (saríja) kell épülnie, de nem akarnak olyan fundamentalista vallási államot, mint például a szomszédos Irán. Miért érdekes ez? Az alkotmányt még el sem fogadták, s délen a síita papság máris kötelezővé tette a nők számára a fejkendőt, sorra záratják be a zeneboltokat, mozikat. Ugyanis a saríja, amit iszlám jogalkalmazásnak neveznek, nem a jogra épül, hanem inkább az iszlám hagyományokra. Ez pedig a leglátványosabban a nők szabadságának korlátozásában jelenik meg. Még azokban az iszlám országokban is, ahol egyébként az alkotmány nem a saríjára épül, a magánéletben igenis ez érvényesül: a házasságkötéskor, a váláskor, az öröklésnél és így tovább.

Nem kell magyarázni, miért alapvető az alkotmány egy állam működése, irányultsága szempontjából. Irak esetében ez különösen érvényes; az alkotmány milyenségének függvénye részben az is, mikor vonulhatnak ki az amerikai csapatok az országból. Itt érdemes utalni a világpolitika nagy öregje, Henry Kissinger nemrég megjelent elemzésére. Azt írta, csak olyan csapatkivonás képzelhető el, amely a felkelés elfojtására épül, a patthelyzet nem engedhető meg. És az utóbbi idők népszerű témája kapcsán úgy vélte, Vietnam a hidegháború egyik ütközete, geopolitikai csata volt, Irak viszont a radikális iszlámmal szembeni küzdelem egyik állomása, ideológiai, kulturális és vallási összecsapás. És az iszlám kihívás miatt az iraki konfliktus kihatásai sokkal nagyobbak a vietnaminál. Szerinte ha Irakban egy fundamentalista iszlám állam jönne létre, az egyrészt felbátorítaná más iszlám országok radikális erőit, másrészt a nem iszlám országok iszlám kisebbségeit. Tegyük hozzá: például Európában is. Nem muszáj Kissingerrel egyetérteni, de azt jól érzékelteti, mi mindenről szól az iraki alkotmány vitája.