Rusko: minden napra egy megváltás

Szóval mégis megtette. Már az első nyugdíjtörvényt visszaküldte a parlamentbe. Ott minden készen áll, csak egyetlen forgatókönyv lehetséges, postafordultával visszakapja. Minden más eshetőség a kormánykoalíció búcsúját jelentené. Szóval nehéz megérteni, mi is motoszkálhatott az államfő fejében, amikor így döntött. De ne is nagyon törjük magunkat, adjunk inkább igazat annak a kommentátornak, aki szerint bármit is cselekszik Rudolf Schuster, ő már legfeljebb csak múló tünemény. A kormánykoalíciónak egy igazi ellenfele van: önmaga. Mert valljuk meg, ez az egyre kiábrándítóbb társaság úgy bánik a nyugdíjreformmal, mint a mosogatóronggyal. Már ott tartanak, hogy ha valamelyik csúcspolitikus bal lábbal kel fel reggel, akkor bemegy a hivatalába és rúg egyet valamelyik nyugdíjtörvénybe. Utoljára ezt Rusko tette meg, aki mióta gazdasági miniszter lett, annyira eltávolodott az ő szájából eddig sem nagyon hihető liberalizmustól, hogy ha így folytatja tovább, akkor bizony egyre inkább egy ezzel a megnevezéssel extrém módon visszaélő orosz politikushoz tudjuk csak hasonlítani. Sorozatos furcsa döntései között említsük meg a Mohi Atomerőmű befejezésének felmelegítését is. Ezzel eddig csak a legalább ennyire furcsa Fico rohangált, most felváltotta őt a másik médiapolitikus. A Szlovák Villamos Művek nevű beteg óriás privatizációjának összekötése az atomerőmű-építéssel nevetséges ötlet. Igaz, Rusko is nyitva hagyta a kiskaput: ha nem lesz érdeklődő, akkor lemondunk róla – jelentette ki. Márpedig ez nagy valószínűséggel így lesz, az egész egy nagy médiahumbug, csak éppen újra néhány hónappal visszaveti a privatizációs folyamatot. Egyébként pedig, ha esetleg mégis érdeklődne valamelyik orosz cég a Mohi Atomerőmű iránt, akkor is csak azt érnénk el, hogy Szlovákia beállna az olcsó áramával külföldön kopogtató Ukrajna és a hasonló, nem igazán perspektivikus országok sorába. Ez pedig nem éppen a felemelkedés legbiztosabb útja. ĺgy azután jó lenne, ha valaki szárnyát szegné az újdonsült miniszternek, aki munkanapja első felében gazdasági csodát, a második felében pedig belpolitikai zsarolásokat konstruál. Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy az egyetlen fenekével egyik lovat sem tudja biztosan megülni.

A parlamentben ezekben a napokban dől el, mennyi válik valósággá a külföldön is nagy érdeklődést kiváltó reformokból. A sok szép terv ellenére még van mit tenni, ezt mutatja, hogy a gazdasági szabadság szempontjából Szlovákia tizennégy posztkommunista ország közül még mindig csak a hetedik helyen van. Mert ugye a többi ország sem tétlenkedik, így még mindig nem voltunk képesek visszadolgozni magunkat a mečiarizmus legsötétebb időszaka előtt, 1995-ben elfoglalt negyedik helyre sem. Az elmaradást főleg a kormány által újraelosztott nemzeti jövedelem magas aránya és a gazdasági környezet állami szabályozásának mértéke okozza. A világszerte készített felmérés a két évvel ezelőtti állapotokat vizsgálta, így várható, hogy a helyzet javul, legalábbis, ha a kormánykoalíció képes lesz decemberig végigvinni a terveit.

A héten egyébként a gazdasági sajtó kivétel nélkül foglalkozott a somorjai ipari park létesítésének bejelentésével. Ebben nyilván szerepet játszott, hogy végre nem olyan vállalatok érkezésére számíthatunk, amelyek kalkulációjában egyedül csak az összeszereléshez szükséges olcsó munkaerő játszik szerepet, és könnyűszerkezetes csarnokaikat bármikor továbbviszik kelet felé. Egy kis- és középméretű cégekből álló csoport sokkal rugalmasabban tud reagálni a piac kihívásaira és remélhetőleg a somorjaiaknak is érdekes munkalehetőségeket képes biztosítani. Érdekes hír az is, hogy az olaszok első alkalommal próbálják meg sikeres gazdasági modelljüket más európai országba átültetni. Egyelőre ugyan nem nagyon tudjuk, mi is az a „distretto”, de nagyon drukkolunk nekik. Somorján és környékén ugyanis már nem a munkanélküliség a fő gond, hanem az, hogy a Pozsonyba ingázók hazacsábításával véget vessenek a település alvóváros jellegének. Ezt pedig csak megfelelően vonzó ajánlattal lehet elérni.