Rügyek háborúja

Böjti szelek szárítják a szundikáló mezőket. Egy eltévedt tulipán szélvédett sarkát vigyázva a régi háznak egyszerre virít a hóvirággal. Alig tíz napja még kemény fagyokkal jött a reggel. Alig tíz napja háborúznak a téllel a rügyek. Valami ősi, valami kimondhatatlan és végtelen erő ébredése zajlik pillanatok alatt. Rohanunk a télből a nyárba. Télikabátból rövid ujjúba, gyapjúharisnyából miniszoknyába. Mindig a rohanás. Minden átmenet, minden csendes belső felkészülés nélkül. Mi hajt, mi az az ismeretlen vad energia, ami harcba állít embert idővel? Minden az embert szolgálja. Automata mosógép, mosogatógép, mikrohullámú sütő, gőzfúvós vasaló, meg mindent kiszippantó porszívó, és valahogy mégis egyre kevesebb az idő. Mire? A pillanat megfigyelésére, a mosolyokra, a simogatásra. Az omladozó csűrök pókhálóit seprő szél figyelésére. Magunkra. Családra, gyerekre, barátra. Háborúzó rügyek harcát figyelni inkább, mint az egyenes adásban vetekedő haditudósítók versengését az aktuális helyzetről. Rohanunk a télből a nyárba s majd onnan megint vissza. Megbolondult időjárásban, egyszer télikabátban, másszor rövidnadrágban futjuk a napokat, az űzött vad rémületével véve észre, hogy megint nem történt semmi lényeges. Csak halnak és születnek ezrek percenként, csak két centit nőtt a csalán az árokparton, csak éppen megint elfogyott itthon a kávé, még be kell menni a városba, jaj, megint elfelejtettük a gyerek születésnapját, és most duzzog, mert semmit nem kapott. A rügyek bölcsességét kéne megtanulni. Azt, hogy mindenre van idő. Azt, hogy az első napsugár csiklandozása még nem csalhat ki minden virágot a földből. A pillanatok gyöngysorát felszabdaló órát figyeljük inkább, mert annyi mindent meg kellene csinálni. Mert rohanni a télből a nyárba felkészületlen szívvel és lélekkel csatavesztést jelenthet. Saját magunkkal és az idővel szemben. Rügyek háborúja a téllel. Háború, ahol van igazságos győzelem, ahol a feltámadás szomorúságát oldó boldog pacsirtaének emlékeztet, nincs hatalma az időnek felettünk. Ha megtaláljuk a felismerés józanságát.