Roszatom? Nyet!

A máskor jelentéktelen dolgok miatt a nemzetbiztonsági tanács üléseit összehívó és folyton a nemzeti érdekek védelméről papoló kormányfő hallgatásba burkolózik akkor, amikor egy orosz állami cég kétharmados részesedést vásárolhat a legnagyobb szlovák energetikai vállalatban. 

Kezdjük az alapoktól: Szlovákia csaknem 100 százalékos függésben van az Orosz Föderációtól az energiahordozók (kőolaj, földgáz, nukleáris fűtőanyag) behozatalának tekintetében. Ezeket az energiahordozókat kivétel nélkül olyan állami többségi tulajdonú cégektől (Rosznyeft, Gazprom, Roszatom) vesszük, amelyeket a Kreml gátlástalanul politikai fegyverként is felhasznál, ha a helyzet úgy kívánja (lásd az Ukrajna ellen évek óta zajló gázháborút és a gázcsapok többszöri elzárását). Oroszország élén 1999 óta egy olyan ex-KGB-s áll, aki már (egyébként plágiumgyanús) disszertációját is az energetika politikai felhasználásáról írta (Vlagyimir Putyin: „A régió ásvány- és nyersanyagkincseinek stratégiai kezelése a kialakuló piaci viszonyok között”).

Oroszország minden nemzetközi szabályt fölrúgva alapvető stratégia változást idézett elő térségünkben azzal, hogy pár hónapja katonailag megszállta, majd Ukrajnától elszakította és magához csatolta a Krím-félszigetet. Most a minden szempontból agresszornak minősülő ország többségi tulajdonában lévő Roszatom az egyik vevőjelölt a Szlovák Elektromos Művek (SE) 66 százalékos tulajdonrészére, amelyet az eladósodott tulajdonosa (az olasz Enel) áruba bocsátana. A legnagyobb szlovák energetikai vállalatban kétharmados tulajdont szerezhet egy orosz állami cég – minimum a Krím után mi ez, ha nem közvetlen nemzetbiztonsági és stratégiai fenyegetés? Csak hab a tortán, de azt sem lehet kizárni, hogy a második legnagyobb energetikai vállalatban (a Szlovák Gázművekben – SPP) meglévő 49%-os, de többségi menedzsment jogokat biztosító részesedését a szlovák J&T pénzügyi csoport épp az orosz Gazpromnak, a Kreml leghatékonyabb politikai fegyverének adja el.

A máskor a nemzeti érdekeket melldöngetően védelmező kormány pedig hallgat. Normális országban (és nem kell ehhez az oroszokkal hagyományosan rossz viszonyt „ápoló” Lengyelországnak vagy Romániának lenni) az lenne az alap, hogy a kormány deklarálja: azok után, ami Ukrajnában történt, az orosz állami vállalatok nem kívánatos vevőjelöltek energetikai vállalatainkban és a vezetésünk intenzíven dolgozik egy olyan jogszabályon, amely kizárná a tulajdonszerzésüket, mert ez szerintünk komoly nemzetbiztonsági kockázatokat jelent.

De alighanem túl sokat várunk attól a politikai és gazdasági elitünktől (az elit szót a betöltött pozíciók alapján értve), amelyben nyüzsögnek a volt kommunisták, ŠTB-ügynökök, hogy meg ne feledkezzünk a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Állami Intézetében (MGIMO) végzettekről (például a külügyminiszter, a volt uniós biztos, a legnagyobb pénzügyi csoport vezetői stb.). Ezek mondjanak nemet az oroszoknak?

A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója