Roma sorozat

Szappanopera-illata kezd lenni az elmaradt kézfogásból kipattant szövevényes ügynek. Elevenítsük fel az előző rész tartalmát. Roma újságírónő rendőrőrsre bekopog, ajtót nyitó közegnek kezet nyújt, amaz visszahőköl, mondván, hogy roma hölgy előbb mutasson egészségügyi igazolványt. Minek az, kérdi Rosalinda, illetve Denisa, mire a közeg azt mondja, hogy akárkivel ő bizony nem fog kezet. Nos, hősnőnk emberi jogainak megtiprását konstatálva panasszal fordul előbb a kerületi szervhez, majd a belügyminisztériumhoz. A kerületi rendőrfőkapitány előbb flegmán visszapasszolja a labdát, majd gondolkodóba esik, végül lemond. A belügyminiszter bocsánatot kér hősnőnktől, aki könnyes szemmel közli, hogy senkinek a bukását nem akarta ő, csupán a szemtelen rendőr felelősségre vonását kérte. A héten váratlan fordulat: vádemelés a hölgy ellen, hivatalos közeg zaklatása ürügyén. Az események után bő két hónappal egy tanút is előrángatott a járási ügyészség. A roma férfit épp kihallgatták nevezett rendőrőrsön, és azt állítja, Rosalinda lemocsokrasszistázta a közeget, megtépázván ezzel tekintélyét és emberi méltóságát. Az ügynek természetesen nagy sajtóvisszhangja volt, cikkek tömkelege jelent meg, és majdnem mindegyik az elmaradt kézfogást emelte ki, nem pedig a jogi terminusként ismeretlen „egészségügyi igazolvány” kérésének tényét. A roma lap főszerkesztője, feltehetően a spontán reklámlehetőséget kihasználva beosztottja védelmére kelt, mondván, a rendőr vagy minden újságírótól kéri ezt a nem is létező dolgot, vagy senkitől. Ha ott helyben elmagyarázta volna, hogy azért nem ad kezet, mert a szabályzat értelmében köteles óvni egészségét, az ügy elegánsan lezárult volna. Rosalinda állítja, az igazolványkérést követően kérdezte a rendőrtől, nem tartja-e kívánságát rasszista beütésűnek. A legérdekesebb azonban a fültanú hirtelen felbukkanása. „Nem gondolják önök, hogy ez enyhén szólva furcsa?” – kérdezné hunyorogva Columbo hadnagy.