Rögös lesz a törökök útja

Természetesen sokan a szükségből kovácsolnak erényt, és úgy érvelnek, hogy a végeredmény meghatározásának hiánya pontosan arra jó, hogy Törökország fokozatosan fejlődhessen a pozitív irányba (értsd: az EU-normák alapján). Ráadásul a csatlakozási tárgyalások megkezdése annak ellenére történik, hogy az európai közvélemény, különösen némely országban, beleértve például a szomszédos Ausztriát vagy éppen Franciaországot, nagyon erősen ellenzi a török tagságot. Mi több, az ellenzők közé hamarosan beállhat Németország is, hiszen ősszel választásokat tartanak, és minden jel arra utal, hogy a jelenleg ellenzéki konzervatívok győznek. Az ő álláspontjuk pedig egyértelmű: Angela Merkel és a bajor vezető, Edmund Stoiber is kijelentette, ellenzi a török EU-tagságot, és csak speciális partnerségi viszonyt tudnak elképzelni Ankarával. (Ezzel csak az a baj, hogy senki nem tudja pontosan definiálni, mit is takar ez a kétségkívül tetszetős szófordulat.) Márpedig ha a jelenleg az Európai Unió két fő hatalmának számító Németország és Franciaország együttesen ellenezné a török tagságot, ráadásul ezt az álláspontot még több más EU-tagállam is támogatná, Ankara helyzete ugyancsak bonyolulttá válna. Egy francia–német pas de deux Törökországgal kapcsolatban sem lehetetlen, annak ellenére, hogy Jacques Chirac elnök támogatja a török tagságot. Csakhogy figyelembe kell venni, hogy Chirac elnökségi periódusa hamarosan lejár, és a valószínű utódok közül sokan ellenzik a török tagságot. Ráadásul ne felejtsük el, hogy Franciaországban az elnököt közvetlenül a választópolgárok választják, akik viszont a közvélemény-kutatások adatai alapján már egyértelműen állást foglaltak a török tagság ellen. Márpedig egy ilyen hangulatban az elnökjelöltek többségére mindenképp nagy befolyással lesz a „nép szava”, különösen ha ettől fog függeni megválasztásuk. Mindez nem ismeretlen, hiszen az elmúlt hetekben, amikor a közelgő választásokon esélyesnek számító német jobboldal preferenciái csökkenni kezdtek, Merkelék előhúzták a biztos adunak számító török kérdést. És láss csodát, bejött – ezen is lemérhető tehát például a német választópolgár véleménye Törökországgal kapcsolatban. Ráadásul sokan kérdezik, beleértve például Ausztriát is, hogyan képzelhető el, hogy a törököktől – sőt a románoktól és bulgároktól is – sokkal jobban felkészült Horvátországgal nem kezdődnek meg a csatlakozási tárgyalások. Hozzáteszik még, hogy Horvátország kisebb a terület és lakosság szempontjából és „európaibb”, tehát az EU számára sokkal könnyebben emészthető. El kell ismernünk, ez az érvelés eléggé komoly alapokon nyugszik.

Természetesen a dolog nem olyan egyszerű, hogy simán közöljük a törökökkel – nem. Ahhoz már túl messzire jutottak a tárgyalások, bár természetesen nem lehetetlen, hogy így végződik a dolog. További érv, ami már annyiszor elhangzott, hogy Törökország túl erős, befolyásos és egész Európa jövője szempontjából meghatározó ország ahhoz, hogy következmények nélkül játszadozni lehessen vele. Ráadásul az európai országok sokszor nem is folytatnak tisztességes játékot Ankarával, hiszen a török tagsággal szembeni ódzkodás mögött sok esetben az az álláspont húzódik, amit nyilvánosan senki sem mer kimondani, de mindenki tudja: Törökország túl nagy, túl „más” történelmileg, kulturálisan és nem utolsósorban vallási szempontból. ĺgy aztán a helyzet úgy fest, hogy a hatalmas török diplomáciai nyomás hatására fokozatosan hátrál az EU a török csatlakozással kapcsolatban, de halogatja véleménye kimondását, hogy a végső döntésről már ne is beszéljünk. A törökök ezek után úgy érzik, hogy bár szinte mindent megtesznek, „Európa” csak hitegeti őket, ami sok esetben kiábrándultsághoz vezet.

A probléma lényege Törökország európai uniós csatlakozásával tulajdonképpen ugyanaz, mint volt egy vagy két éve: az EU-országok maguk sem tudják, hol kellene húzódnia az Unió végső határának, és milyen kritériumok alapján lehetne ezt definiálni. Márpedig amíg erre a kérdésre nem kapunk pontos választ, Törökország tagsága is a levegőben fog lógni. Nem is beszélve arról, hogy néhány év múlva a többi balkáni ország, sőt Ukrajna is elkezdhet kopogtatni a jelképes „Európai Kapun”.