Rijád és a reform

Nem túl tisztességes az amerikaiak iraki politikáját hibáztatni a szombati rijádi merénylet miatt, amelynek 17 halálos áldozata és több mint 120 sérültje volt. Persze, a minden mindennel összefügg alapján lehet párhuzamokat keresni. Az egyik francia kommentátor szerint a rijádi merénylet megdöntötte Bush „mágikus formuláját”, mely szerint a világ biztonságosabb lett Szaddám eltávolítása után, a másik pedig ismét arra figyelmeztetett, hogy még mindig nem találtak tömegpusztító fegyvereket Irakban. Szellemes az az amerikai válasz, hogy egyelőre Szaddám Huszeint sem találják, s bizonyíték-e ez arra, hogy Szaddám nem létezik?

A rijádi merénylet az a pont, ahol Irakot és Szaúd-Arábiát külön kell választani. Az tény, hogy Irakban egyre rosszabb a helyzet, a légierő ismételt – hat hónap utáni – bevetése a laikusok számára is jelzi: már nem utcai zavargásokról, szórványos gerillaakciókról van szó, hanem feltehetően egy újabb háború nyitányáról, különben nem folyamodtak volna az amerikaiak az erődemonstrációnak ehhez a formájához. A külföldiek – ENSZ, Nemzetközi Vöröskereszt – elleni bagdadi öngyilkos merényletek ebbe a folyamatba beilleszthetők. A szombati rijádi akció más volt. A halálos áldozatok arabok, muzulmánok voltak, az csupán a véletlen számlájára írható, hogy a 122 sérült között volt négy amerikai állampolgár. Ha elfogadjuk a szaúdi és amerikai szakértők véleményét, mely szerint a terrorakció végrehajtása az al-Kaida keze nyomát viseli, az is valószínűsíthető, hogy a célpont kiválasztása tudatos volt. Az al-Kaidáról sok minden elmondható, csak az nem, hogy rosszul készíti elő, hebehurgyán hajtja végre merényleteit – elég csak szeptember 11-re gondolni.

Ezért is irányul akkora nemzetközi figyelem Rijádra, hiszen ott egy muzulmán szervezet muzulmánokat gyilkolt. Talán kissé erőltetett a párhuzam, de ez olyan, mintha a Hamász palesztin célpontokat robbantana, mert ebből az következne, hogy kitört a palesztin belháború. Ami Rijádot illeti: nem véletlen, hogy éppen ramadán van, és a múlt héten az iszlám egyik legszentebb helyén, a szaúd-arábiai Mekkában is történtek – enyhe kifejezéssel élve – atrocitások. Ezért az az amerikai és brit álláspont látszik a legelfogadhatóbbnak, amely szerint az al-Kaida célkeresztjében ezúttal a szaúdi monarchia állt, éspedig Amerika-barátsága miatt. Szaúdi földön született meg az iszlám legfanatikusabb, leginkább Nyugat-ellenes ága, a vahhábita mozgalom. A szeptember 11-i merénylet 19 gépeltérítőjéből 15 volt szaúdi állampolgár, és Oszama bin Ladent is szaúdi állampolgárságától fosztották meg. Az al-Kaida vezére a királyi családdal került összetűzésbe, ugyancsak annak „amerikanizmusa” miatt. Tehát itt az ortodox szaúdi monarchiával szemben a még ortodoxabb jelenségnek tekinthető al-Kaida (és a hozzá hasonló irányzatok, csoportok) áll, amely a régi Afganisztán, azaz a tálibok mintájára alakítaná át a 24 milliós, dúsgazdag arab országot. Az uralkodóház bűne lehet, hogy – a 2001. szeptember 11-e után felerősödött amerikai nyomásra is – reformokat hirdetett meg. Ezeket a Fahd király betegsége óta ténylegesen kormányzó Abdallah koronaherceg ösztönzi, igaz, nagyon óvatosan. Hiszen például a reformokat támogató tüntetéseket nemrégiben keményen szétverték. De mégiscsak következhetnek valamilyen reformok, mint lelkes értelmiségiek egy csoportja fogalmazott nemrégiben: tarthatatlan, hogy Szaúd-Arábia az egyetlen ország, ahol a nők még mindig nem vezethetnek autót. És az sem kizárt, hogy jövőre, az ország történetében először, valamiféle önkormányzati választás-féleséget is rendezhetnek. A reform szó pedig ugyanolyan vörös posztó bin Ladenék szemében, mint a tálibokéban volt, számukra a nyugati kultúra begyűrűzését jelenti. Mindez akkor is igaz, ha a nyugati mérce szerinti reform és a szaúdi monarchia összekapcsolása jelenleg anakronizmusnak tűnik.