Bevallom, munkáltató hetilapomban én az apróhirdetéseket csak akkor szoktam elolvasni, ha valami folytán munkakapcsolatba kerülök velük. Olykor ez megesik, de nem jellemző.
Remény, virágnyelven
Bevallom, munkáltató hetilapomban én az apróhirdetéseket csak akkor szoktam elolvasni, ha valami folytán munkakapcsolatba kerülök velük. Olykor ez megesik, de nem jellemző. Viszont el tudom képzelni, miféle történetnek lehet a végpontja például egy megkímélt kanapé vagy szárnyas szekrény áruba bocsátása, ezért általában nem csodálkozom, amikor ismerőseim kezében éppen ennél a rovatnál nyílik ki az újság. Az apróhirdetési rovat egy kicsit valóságshow is, hiszen benne az élet leghétköznapibb dolgai közt turkálhatunk, amelyekből rendszerint fölsejlik, hogy milyen nyomorúságos, megható, vagy éppen komikus az a nagyobb valami, ami a sok kicsiből kirajzolódik. Az is köztudott, hogy a hirdetések apró változatban legtöbbször virágnyelven szólítják meg a gyanútlan olvasót. Ezt újabban én is tanúsíthatom, segítvén egy kedves ismerősömnek, aki testhezálló állást keres már egy ideje. Naponta vásárolja a hirdetési újságokat, bújja a napi- és hetilapok apróhirdetési rovatait, s velem találkozva is mindig az első kérdése: – Találtál számomra valami jó helyet? Munkahelyet ugyan még nem sikerült neki szereznünk, tapasztalatot annál többet. Leginkább arról, hogy a hirdetésekben – legyen szó munkáról, lakásról vagy társkeresésről – rendszerint semmi sem az, aminek látszik. Például a „több nyelven beszélő titkárnőt keresünk külföldi ügyvezető mellé“ kezdetű hirdetésről már az első telefon után kiderül, hogy igazából telefonközpontosra van szükség, a „magas szintű számítógépes kiadványszerkesztői ismeretekkel rendelkező fiatalokat keresünk“ fogalmazású szöveg mögött pedig balgaság lenne esetleg nyomdaüzemet vélni, legjobb esetben is csak egy fénymásoló „szalon“ jelentkezik, s töredelmesen bevallják, hogy mindössze betanított munkásra van szükségük, minimum két műszakra. Ismerősöm szerint, ahogy a tréningeken tanítják a munkát keresőknek, hogyan kell telefonon jelentkezni vagy miként ajánlatos felöltözni a személyes bemutatkozáshoz, ugyanúgy tanfolyam kellene az álláshirdetések virágnyelvének elsajátításához is. Ismerve irodalomszeretetét, jobb híján azt is tanácsoltam neki, próbálja úgy olvasni egy-egy újság apróhirdetési rovatát, mintha novellafüzér lenne. Mintha pár mondatos, amolyan egyperces történetek sorozata lenne. Van valami ugyanis, ami mindegyik történetből kitapintható. Egytől-egyig. S ez a remény. Amit magunkban azért nem rossz a legvégsőkig életben tartani...
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.