Remény az új évre

Már durrognak a petárdák, itt-ott vidám kurjongatás hasít bele településeink esti csendjébe, mégis sokkal halkabban peregnek az óesztendő utolsó napjai, mint akár egy évvel ezelőtt. Pedig lenne okunk derűre, hiszen az idén dőlt el – remélhetően végérvényesen –, hogy Szlovákia nem sodródott a szellemi, politikai Balkán irányába. Aminek mi azért is örülhetünk, mert nem jutunk olyan szomorú sorsra, mint a vajdasági vagy a kárpátaljai magyarok, akik legalább néhány évig rövidesen csak vízummal utazhatnak Magyarországra, ha csak a budapesti kormány és az Európai Unió nem talál valamilyen célirányos lehetőséget a két nemzetrész és az anyaország közötti természetes és állandó kapcsolatok megőrzésére. Lelkesedésünk azonban lohadóban, leginkább a drasztikus hazai áremelések okán, amelyek drámai következményeit számos média – nyilván más szlovákiai negatív hír híján – tovább dramatizálja. Sokan megírták már, miszerint abban nincs semmi kivetnivaló, ha energiáért, vízért, központi fűtésért már majdnem annyit kell fizetnünk, mint amennyi a valós ára. Sokak súlyos – rövidesen tovább súlyosbodó – gondjait ugyanis az okozza, hogy a bérek messze elmaradnak az európai uniós átlagfizetésektől. Sőt: néhány fejlett országban megállapított minimális járandóságoktól is. Elvben ugyan igazuk van azoknak a közgazdászoknak, akik azzal érvelnek, hogy a szlovákiai munkatermelékenység jelenleg a nyugati országok hasonló teljesítményének alig negyven százalékát éri el, ezért nincs mit csodálkozni, ha a bérek is így aránylanak az Unióban juttatott fizetségekhez. Ám a gyakorlat ennél sokkal bonyolultabb, mert bízvást állíthatjuk: nem a magyarok, szlovákok, csehek, lengyelek lustábbak vagy tehetségtelenebbek német, francia, angol vagy amerikai társaikhoz képest, hanem a körülményeik rosszabbak, méghozzá nagyon sokkal. Jelenlegi állapotainkért sok mindenben a letűnt rendszer, ám egyre nagyobb mértékben a mai állam a hibás, amely például hangzatos lózungokkal hirdeti a tudásközpontú közösség jövőjét, de szinte éhbérrel alázza meg a pedagógusokat, holott ők ugyancsak tisztességes fizetést érdemelnének, hiszen ők tehetik a legtöbbet a kiművelt, kreatív és korszerű értékrenddel felvértezett emberfők nevelése érdekében. Az állam nagy hanggal, ricsajjal szajkózza a bürokrácia és a korrupció elleni harc vagy a közhivatalok karcsúsításának programját, miközben azt tapasztaljuk, hogy folyamatosan nő a hivatalnokok száma, s hovatovább már egy fránya igazolást sem lehet némi ajándék vagy kenőpénz nélkül elintézni. Szakmai, politikai és morális szempontból egyaránt gyenge lábakon áll az a kormány, amely a kétségtelenül szükséges takarékoskodást kizárólag a lakosság rovására, ama bizonyos nadrágszíj még összébb húzásával tudja csak véghezvinni. Azok cselekszenek bölcsen, akik nem keseregnek lemondóan, nem várnak államtól hulló mannára, hanem felismerve lehetőségeket és kihívásokat, maguk keresik a kitörési pontokat. Sikeres vállalkozók, kis közösségek anyagi és szellemi gyarapodásáért eredményesen munkálkodó polgármesterek és önkormányzatok, továbbá más rátermett személyek a bizonyítékai annak, hogy minden gond ellenére nálunk is tágul a világ. Bővülnek – ha nem is a kívánt mértékben és nem minden régióban egyforma mértékben – a megélhetés lehetőségei. Ezek felismerése és az elvárt szakmai kritériumok teljesítése révén a mainál több ember lábalhat ki a mindannyiunkra váró megélhetési gondokból. Főleg akkor, ha az állam és a kormány a maga eszközeivel végre hatékonyan segíti a rátermetteket és nem fordít hátat a szociális segélyre rászorulóknak.