Meghalt Miklósi Péter újságíró, az Új Szó Nagyítás rovatának szerzője.
Elhunyt Miklósi Péter újságíró
Miklósi 1946-ban született Pozsonyban. Középfokú tanulmányait a pozsonyi magyar gimnáziumban végezte. 1964–1971 között az Új Szó riportere volt. Csehszlovákiának az 1968-as megszállását követő tisztogatások során politikai okokból elbocsátották. Csak 1990-ben rehabilitálták, ismét az Új Szó munkatársa, majd főszerkesztő-helyettese, később a Vasárnap vezető szerkesztője lett. Rövid ideig a szlovák kormány alelnökének tanácsosa is volt. 1963–1966 között kardvívó, a csehszlovák válogatott tagja volt.
Riportjai, tudósításai, színházi jegyzetei, bírálatai, művészportréi, műbírálatai, interjúi, cseh és szlovák szépirodalmi fordításai örökre gazdagítják a szlovákiai magyar újságírást és irodalmat. A szlovák közmédia magyar adásában, a Pátria rádióban Délidő címmel heti közéleti-politikai társalgóműsort vezetett, amely közel ezer adást ért meg.
„Elment a mester. Ha ő nincs, sose lettem volna újságíró. Senki nem támogatott úgy ahogyan ő, és senki nem tudott olyan kemény, de őszinte és megfogadható kritikával illetni, mint ő. Munkával, örömmel, de közben félreállítással és megbélyegzéssel eltelt 78 évet kapott a sorstól. R.I.P. Miklósi Péter (1946–2024)”
– emlékezett meg Miklósiról Lovász Attila, a közmédia magyar adásának igazgatója.
„Számomra, az Új Szóban 1990 óta megjelent több száz interjúmnak köszönhetően, réges-régen kiderült: inkább jöjjenek több felől kritikák vagy vádak, mint hogy alákérdezzek, és a kérdést mindenki szeresse, a választ meg mindenki előre tudja. A valamirevaló újságíró ugyanis jól ismeri, hogyan él, mit tervez és mit fájlal az EMBER, aki egyben választópolgár, akinek iskolába jár a gyereke, aki felkeresi az orvost, akinek kirabolják a lakását, vagy egyszerűen csak azt szeretné, hogy jobbára kevéske pénzéért a boltban ne akarjanak bóvlit rásózni. Hogy észrevenni a fonákságokat nem tudomány? Lehetséges. De az újságírónak nemcsak szimata van, hanem szakmája felelősségével többes számban gondolkodni is megtanult… Jóban-rosszban megélte 70. születésnapját az Új Szó! A valamivel ennél is „szebb korú” riporter pedig úgy néz vissza életének az Új Szó által döntő módon befolyásolt elmúlt évtizedeire, mintha (kényszer)pihenőkkel ugyan, ám így is kalandos, közös közéleti körutazáson lett volna az olvasók útitársa” – írta Miklósi Péter az Új Szó 70. születésnapjára.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.