Európa-liga – Belgiumban kezdi, itthon az Alkmaar ellen zárja az alapszakaszt a Ferencváros

Európa-liga – Belgiumban kezdi, itthon az Alkmaar ellen zárja az alapszakaszt a Ferencváros

A Ferencváros a belga Anderlecht otthonában kezdi és a holland AZ Alkmaar ellen hazai pályán zárja a labdarúgó Európa-liga főtábláját.

Az európai szövetség szombat este hozta nyilvánosságra, hogy az együttesek milyen sorrendben játszanak egymással a 36 csapatos alapszakaszban, melynek sorsolását pénteken készítették el Monacóban.

Ez alapján a magyar bajnokcsapat szeptember 25-én, szerdán 21 órától csap össze az Anderlechttel, majd sorrendben fogadja a Tottenham Hotspurt és a francia Nice-t, aztán vendégként játszik az ukrán Dinamo Kijevvel és itthon a svéd Malmővel.

Ezt követi a görög PAOK, illetve Lisztes Krisztián csapata, a német Eintracht Frankfurt elleni idegenbeli fellépés, az egyenes kieséses szakasz előtti utolsó találkozót pedig a vezetőedző Pascal Jensen korábbi együttese, az Alkmaar ellen vívják a népligetiek a Groupama Arénában.

Az M4 Sport az összes mérkőzés élőben közvetíti.

A pénteki húzáson minden klub négy kalapból két-két ellenfelet kapott, egyikkel otthon, a másikkal idegenben találkozik a nyolcfordulós alapszakaszban. Az első nyolc közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9–24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdhetnek meg a 16 közé jutásért, míg az utolsó 12 együttes kiesik.

Az El fináléját május 21-én a bilbaói San Mamés Stadionban rendezik.

A Ferencváros Európa-liga programja:

szeptember 25.:
RSC Anderlecht (belga)–Ferencvárosi TC 21.00     

október 3.:
Ferencvárosi TC–Tottenham Hotspur (angol) 18.45     

október 24.: 
Ferencvárosi TC–OGC Nice (francia) 18.45     

november 7.: 
FC Dinamo Kijev (ukrán)–Ferencvárosi TC 21.00     

november 28.: 
Ferencvárosi TC–Malmö FF (svéd) 21.00     

december 12.: 
PAOK FC (görög)–Ferencvárosi TC 18.45     

január 23.:
Eintracht Frankfurt (német)–Ferencvárosi TC 21.00     

január 30.: 
Ferencvárosi TCAZ Alkmaar (holland) 21.00

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?