A húszi lázadók megtámadtak egy hajót Jemen partjainál

huszik

A húszi lázadók azt állították szombaton, hogy támadást hajtottak végre egy kereskedelmi hajó ellen Jemen partjainál, a többnemzeti haditengerészeti erők pedig korábban arról számoltak be, hogy egy libériai zászló alatt közlekedő hajó volt a célpontja két ballisztikus rakétának, amelyek a hajó közelében felrobbantak.

Jahja Szári, a húszik szóvivője azt mondta: „a jemeni fegyveres erők (...) katonai műveletet hajtottak végre a Groton hajó ellen az Ádeni-öbölben”. Hozzátette, hogy a támadás „pontosan és közvetlenül találta el a hajót", hangsúlyozva, hogy ez volt a második támadás a hajó ellen „az augusztus 3-án történt első után”.

Szombaton a bahreini székhelyű, az Egyesült Államokat és európai országokat tömörítő multinacionális haditengerészeti koalíció által vezetett Közös Tengeri Információs Központ (JMIC) arról számolt be, hogy a Groton nevű hajót „két ballisztikus rakétával vették célba 130 tengeri mérföldre (240 kilométerre) keletre Ádentől, a dél-jemeni nagyvárostól”.

A közlemény szerint az első rakéta „a hajó orrától 50 méterre”, a „második pedig a hajó tatjától 50 méterre” csapódott be, hozzátéve, hogy a hajó folytatta útját anélkül, hogy bármilyen kárt szenvedett volna.

A támadásról a brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO) is beszámolt.

A JMIC úgy véli, hogy „a Groton azért került célkeresztbe, mert a közelmúltban ugyanannak a társaságnak más hajói is jártak izraeli kikötőkben”.

A Gázai övezetben zajló háború miatt, a palesztinokkal való szolidaritásból november óta a húszik Jemen partjainál több olyan hajót is megtámadtak, amelyekről úgy vélték, Izraelhez kötődnek. Ezek a támadások megzavarták a forgalmat a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben, amely a világkereskedelem számára létfontosságú tengeri övezet. Ezért az Egyesült Államok többnemzetiségű tengeri koalíciót hozzott létre, hogy csapást mérjen a lázadók jemeni célpontjaira, néha az Egyesült Királyság segítségével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?