Vélemény

Regények a levéltárból

Horváth Viktor új regénye egy valós történelmi jelenséget – a csehszlovákiaiak 1968-as szabadságvágyát – örökített meg, fikcióban. Pár szó az irodalom új múzsáiról, a sárgult-összeragadt okiratokról.
Kollai István

2018. november 19. 19:05

- Fotó: pixabay

A történelem mindig is rendkívüli módon inspirálta a szépirodalmat, elég csak a 19. századi nagyívű könyvekre, kötelező olvasmánnyá nemesedett történelmi regényekre gondolni. A történelmet mesélte el saját nyelvén Jókai, Móricz, Kosztolányi vagy Márai. A múlt feldolgozása az irodalom lapjain tehát nem újdonság.

Nem újdonság, de talán egy minőségi eltolódásról lehet beszélni: egyre több olyan művel találkozni, amely nem a közemlékezetre hagyatkozik, hanem maga jár utána sajátos történeteknek, a történelem egy-egy szeletének. Horváth Viktor 1968-ról írt könyve (Tankom) megjelent mind a négy visegrádi ország nyelvén. Nem mély levéltári kutatások eredménye, de egy olyan eseményt elevenít fel, ami Magyarországon egyáltalán nem mondható közismertnek: az ország a beatkorszak hajnalán és a terjedő farmernadrágok korában részt vett egy szomszéd állam megszállásában. A regény egy rendkívül gyermeteg kiskatona lelkivilágán keresztül mutatja be, ahogy a magyar haderő Szlovákia déli részein bolyongott ekkor, és kereste a helyét megszállók és megszálltak – magyarok és magyarok között.

Érdekes, hogy ez a fajta történelmi mélymerítés mennyire terjedőben van az irodalomban. Igazából egy irodalmár kellene ahhoz, hogy erről számszerű vagy minőségi összehasonlítást tudjon adni, de történészi szemmel mindenképp feltűnő az elfekvő történelmi anyagokból építkező regények jelenléte. Az írók jó része nyúl vissza elfeledett vagy alig ismert történelmi tényhez, hogy azt maga keltse életre. CsernaSzabó András a magyar konyha történetének járt és jár utána. Gerlóczy Márton már megírta édesanyja családfáját, most meg nekiállt az apai ág felgöngyölítésének, magát egy interjúban családfakutatónak mondja. Eszterházy Péter ezen a pályán sokat tett már a családfák népszerűsítéséért: hosszanti keresztmetszetek ezek a 20. század történelméről. Péterfy Gergely a kitömött barbár valóságos, bizarr történetéről írt díjnyertes regényt.

Fondoknak nevezik a levéltárakban a lehetőleg azonos témájú és tartalmú iratkötegeket. A levéltári anyag fondokból áll. És úgy tűnik, egyre több szépirodalmár hajol a fondok fölé, vagy könyvtári anyagok, családi hagyatékok fölé, hogy azokból ihletet merítsen. Érdekes lenne megvizsgálni – lehet, hogy a kortárs irodalom szakértői ezt már megtették – hogy ez magyar sajátosság-e, vagy általánosabb tendencia. De fordított irányú próbálkozások is észlelhetők: Hatos Pál történészként jelentette meg az 1918-as őszirózsás forradalomnak és az összeomlásnak, az „elátkozott köztársaságnak” a történetét, ami szakkönyv létére próbál kifejezetten regényes lenni. Ennek is van előképe, elég John Lukacs történelmi nagyesszéire gondolni. Az írók és a történészek is próbálják tehát belakni a történelem és az irodalom közti határmezsgyét, ami nem könnyű próbálkozás, időt, odafigyelést és tehetséget igényel, de az olvasóközönség számára az eredmény meglehetősen gyümölcsöző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Januártól 30 eurót kérhetnek a kezelésért

Pellegrini megérti, hogy az embereket irritálja a képviselői fizetések ugrásszerű növekedése

Dulakodás alakult ki Párizsban a sárgamellényesek újabb tüntetésén

Az oktatás és a turizmus Nagyszombat megye jövő évi prioritása

Igazgatóváltások a megyei kulturális intézmények élén

Hosszú: ez egészen más világbajnokság volt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?