„A Mária Valéria hídon a gépjárművek utasai az útlevélkezelésre akár másfél óra hosszat is várnak. A gépkocsioszlopok hossza nemegyszer az egy kilométert is meghaladja. Gyakorlatilag a híd megnyitása óta ez a helyzet” – írja a napilap.
PRAVDA
„A Mária Valéria hídon a gépjárművek utasai az útlevélkezelésre akár másfél óra hosszat is várnak. A gépkocsioszlopok hossza nemegyszer az egy kilométert is meghaladja. Gyakorlatilag a híd megnyitása óta ez a helyzet” – írja a napilap. A megoldás kulcsa a Pravda szerint az, hogy a vámhivatal munkatársainak számát egyharmadával növeljék. „A szlovákiai vámosok által kért létszámot nem vették figyelembe, sőt úgynevezett leolvasó szkennerek nélkül dolgoznak. Ez a helyzet tarthatatlan” – hangsúlyozza a lap. A hídon megnyitása óta körülbelül egymillió személy és mintegy 245 ezer gépjármű kelt át. Ján Oravec párkányi polgármester úgy véli, a vámhivatal személyzeti megerősítése nélkül a nagy forgalom nem bonyolítható problémamentesen. Azzal a vélekedéssel azonban nem ért egyet, hogy komppal gyorsabb lenne az átkelés, mondván, a híd megnyitása előtti forgalom csak a harmada volt a mostaninak. A lap megjegyzi, hogy a magyar turisták főként bevásárolni érkeznek. „De hiszen ezt akartuk, nem? Hogy vásárolják a szlovákiai termékeket!” – jegyzi meg Párkány polgármestere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.