Prágai gesztus és a magyarok

Nyilván nem véletlenről, hanem egy jól átgondolt politikai lépésről, gesztusról van szó: a bocsánatkérés ugyanis nem kerül semmibe, de az érintett felet megörvendezteti. Na lám, mégis.

Több mint nyolc éve, 1997 januárjában, amikor Helmuth Kohl kancellár és Václav Klaus miniszterelnök aláírta a német-cseh megbékélési nyilatkozatot, az akkor a jobboldal által kézben tartott hivatalos cseh politika nem győzte hangsúlyozni: a cseh–német kapcsolatok sokat vitatott szakasza – a II. világháborút megelőző időszak, maga a történelem legvéresebb háborúja, illetve a hárommillió csehszlovákiai szudétanémet háború utáni jogfosztása – egyszer s mindenkorra tisztázódott, véglegesen le lett zárva.

Hivatalos diplomáciai-államközi szempontból talán el is fogadható ez az álláspont, viszont semmiképpen nem érvényes a cseh-német „nemzetek, népek” közti kapcsolata. A megbékélési nyilatkozat aláírása után ugyanis hamarosan kiderült, hogy a leginkább érintettek – tehát a szudétanémetek – továbbra is elégedetlenek a helyzettel, mert meggyőződésük, hogy nem voltak kollektív háborús bűnösök, s megbüntetésük ezért igazságtalanság, jogsértés volt. Ugyanakkor a másik oldal, a csehek döntő többsége pedig máig is arról van szentül meggyőződve, hogy a németek elleni intézkedések jogosak és igazságosak voltak, még ha túlkapások is kísérték őket.

A két fél álláspontjának „bebetonozása” hosszabb távon nyilván tarthatatlan. Az évek múlásával felszínre kerülő dokumentumok tanúsága szerint a helyzet sosem volt fekete-fehér, s a vitatott időszakot is nagyon árnyaltan kell megközelíteni és értékelni. A cseh kormány most lépett egyet, bár igaz, hogy eléggé félénken. Ugyanakkor egy másik hasonló lépés, a ki nem telepített és Csehszlovákiában maradt mintegy 200 ezer szudétanémet iránti megbékélési gesztus egyre késik. Bár már néhány éve felvetették, a kormány mind a mai napig nem tudott ez ügyben dűlőre jutni. Itt is, akárcsak a szudétanémet antifasisztáknál, a háború utáni csehszlovák rendszer még saját törvényeit, a hírhedt Beneš-dekrétumokat is megsértette, amikor kényszermunkára hurcolták azokat a németeket is, akik nem ítéltettek kitelepítésre, tehát hivatalosan nem lettek háborús bűnössé nyilvánítva. Szóval, van még tennivaló, tisztáznivaló bőven. Ez persze a másik, a szudétanémet oldalra is vonatkozik.

A szlovákiai magyarság szempontjából figyelemre méltó, hogy a Csehországban maradt németek irányában tervezett gesztus cseh kormányzati források szerint az itteni lengyeleket, horvátokat és magyarokat is érintené, már akiket a II. világháború után a németekéhez hasonló jogsérelem ért. A kabinet legutóbbi döntése alapján ezt a kezdeményezést az idei év végéig kellene tető alá hozni. Nem kétséges, ha megvalósul, akkor körülötte még nagyobb s élesebb viták lesznek, mint a mostani, antifasiszták iránti lépés körül. Csak remélni lehet, hogy ezek a viták tisztázó jellegűek lesznek, s ha más hasznuk nem lesz, legalább a cseh közvélemény is szélesebb körben megismerheti a másik oldal érveit.

Csak sajnálni lehet, hogy magyar, szlovákiai magyar részről ezekkel a dolgokkal alig-alig foglalkozik valaki, s ha igen, akkor rendszeresen elismétli a már közismert dolgokat. Holott

ideje lenne már

alaposan dokumentálva, érvelve rámutatni, hogy milyen hatalmas és alapvető különbség van a háború után egy kaptafára vett csehszlovákiai szudétanémetek és a magyarok között. A magyarok például nem tehetők felelőssé a háború kirobbantásáért, antifasiszta, s az akkori Csehszlovákia melletti megmozdulásaik is jelentősek, a Szlovák Nemzeti Felkelésben is fegyverrel a kezükben harcoltak a nácik és kiszolgálóik ellen, Esterházy János, a háború alatti szlovák parlamentben egyedüliként ellenezte a zsidók elleni törvényt... Mindezek tudatában nem véletlen, hogy az éppen hatvan éve, 1945 nyarán lezajlott potsdami nagyhatalmi konferencia a németektől eltérően a csehszlovákiai magyarok kitelepítését nem hagyta jóvá. Ezek mind-mind olyan érvek, tények, amelyekkel a szlovák, illetve a nemzetközi közvéleményt is meg kellene ismertetni. Ezt helyettünk soha senki sem fogja megtenni. Végre ugyanis ki kellene lépnünk saját köreinkből, igazunk érdekében vállalni megmérettetést a szélesebb nemzetközi mértekben viszonylatban is.