Prága hazahívja a világban élő cseheket

KOKES JÁNOSSzéles körű anyagi támogatást nyújt a cseh állam azoknak a cseh származású személyeknek, akik bárhol a világban úgy döntenek, hogy hazatelepülnek, illetve visszatelepülnek őseik hazájába.A belügyi és a külügyi tárca annak kapcsán dolgozta ki az intézkedéscsomagot, hogy az Ukrajnában élő v

KOKES JÁNOS

Széles körű anyagi támogatást nyújt a cseh állam azoknak a cseh származású személyeknek, akik bárhol a világban úgy döntenek, hogy hazatelepülnek, illetve visszatelepülnek őseik hazájába.

A belügyi és a külügyi tárca annak kapcsán dolgozta ki az intézkedéscsomagot, hogy az Ukrajnában élő volinyi csehek egy csoportja – mintegy négyszáz személy – az ottani háborús helyzet miatt azzal a kéréssel fordult a cseh kormányhoz, hogy támogassa visszatelepülésüket őseik hazájába. Mintegy százan már kapcsolatba is léptek a cseh hivatalokkal.

„A program a világ bármelyik országában élő összes csehet vagy cseh származású személyt érinti, nem csak a volinyi csehekre vonatkozik” – mondta Milan Chovanec belügyminiszter. A cseh állam „indokolt esetekben és egyéni elbírálás alapján” a hazatelepülő cseh származású személyeknek legfeljebb egy évig ingyenes szállást biztosítana, a 18 éven felüli személyek 50 ezer, a 18 éven aluliak pedig 20 ezer koronás egyszeri támogatást kapnának. Továbbá segítséget nyújtana a hazatelepüléshez, a tartós lakhely, illetve munkahely megszerzéséhez. A tervezet néhány más támogatással – például az érintettek egészségbiztosításának a fedezésével – is számol. A költségeket a belügyminisztérium biztosítaná. A támogatás odaítéléséről a belügyminiszter fog dönteni, a kérelmező társadalmi és szociális helyzete alapján. Automatikus jogosultság nem lesz.

Miloš Zeman cseh köztársasági elnök, aki korábban személyesen is foglalkozott a volinyi csehek kérésével és támogatta azt, közölte, hogy egyetért a tervezettel és szorgalmazza elfogadását.

„Nagyon jó, hogy a kormány rendszerszintű, és nem csak egyetlen közösséget érintő tervezetet dolgozott ki” – mondta Hynek Kmoníček, a cseh államfői iroda külpolitikai igazgatója. Hangsúlyozta: el kell kerülni, hogy a téma belpolitikai csatározások terepévé váljon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?