Pr-demokrácia

Pesten már javában áll a bál, magyar vizsla tépi a szélkakast, a szocialista turulmadár pedig a narancsszínű öleb kaffogásait csipegeti össze. Jó kis állattani képzavar ez, így néz ki per pillanat a választási show. S mindeközben senki sem tudja megmagyarázni: vajon egy alig pár hónapos civil szerveződés miként jutott több százmillió forinthoz, célirányos, masszív agyradírozásra, és azt sem: miből gondolta a Fidesz vezérkara, hogy a Financial Times majd jól beszopja azt a nyomorult bocsánatkérést a Gyurcsány-kormány fizetett hirdetései kapcsán. Ám azt sem, a postáról miként kerülhet pillanatok alatt bármi az egyik vagy másik pártközpont bugyraiba. Már a posta is csak Fideszes vagy MSZP-s lehet? Merthogy az ominózus faxot a Fidesztől a postára küldték, onnan viszont rögtön az MSZP-nél kötött ki... Most aztán fekáliazápor, csak éppen Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédét felejtette el tökéletesen mindenki. Akit pedig nem pártistállóból szalajtottak, jogászi kvalitásait pedig nem gyorstalpalón szerezte. Még csak oda se bagóznak rá, minek is, bíráló szavai természetesen és kizárólag csak a másikra vonatkoznak, ekképp kerek a nagy magyar tudathasadás, hogy egy újabb képzavarral éljek.

Ám Operettországból térjünk csak haza, Abszurdisztánba. Ahol a képviselők kilóra vásárlását egyetemen kéne tanítani, s ahol például az MKP a nyitrai választási kudarcról máig hallgat, mint a sír, ha pedig megszólal, akkor mellébeszél. Pedig általánosságokon, píárdumán és stratégiai maszlagon kívül illene a konkrét hibákat – személyes felelősséggel együtt – közölni a választóival, ám megsértődni és foghegyről beszélni már tökéletesen megtanult. S ahol a többi párt pedigréjétől csak még inkább káromkodni volna kedvünk. Mert igaz ugyan, hogy az MKP esetében nemrég a választó büntetett, jogosan, ám ezzel a következő négy évre saját magát is büntette – meg is érdemli. Ugyanakkor továbbra is bűzlik valami a szőnyeg alatt, nincs érdemi tisztázás, csak valami roszszul felfogott, kollektív önvédelmi görcs van. Választások évében pedig ugye ne várjon az ember önkritikát, senkitől. De mit várjunk el vidéken ott, ahol önkormányzati gyűlésekre csak hajléktalanok járnak melegedni, és mezei tudósítók ugranak be egy kis önkínzásra. Vagy ott, ahol képviselők panaszkodnak, hogy szeretett polgármesterük évek óta nem közöl velük semmit, ami a testületre tartozna – s ezt inkább a sajtónak sírják el, ahelyett hogy számon kérnék rajta, vagy ott, ahol az emberek még a saját alapvető jogaikkal sincsenek tisztában. Mindezt ugyebár nem lehet választási kampánnyal, vásári borosztogatással, bratyizó, urambátyámos lekezelésekkel orvosolni. Ez van, és nem lehet másik csatornára váltani. Agyhalál.