Pozsony első látásra...

A kormány több százmillió koronát fordított arra, hogy az orosz–amerikai csúcsra érkező politikusok és újságírók a lehető legpozitívabb képet vigyék haza Szlovákiáról. Viszonylag modern repülőtér, a városba vezető új autópálya, csillogó-villogó szállodák, kicsi, ám az elmúlt években sokat szépült belváros. Ha a médiák csak ezt a képet közvetítik a nyugat-európai és amerikai tévénézőknek, sokan kedvet kaphatnak Pozsony felfedezéséhez. De milyen fogadtatásban részesülnek, ha a közép-európai „turistaparadicsomot” nem repülővel, hanem vonattal vagy busszal keresik fel?

Ha a tengerentúli vagy nyugat-európai turista leszáll a vonatról a pozsonyi főpályaudvaron, fővároshoz méltatlanul kicsi, ennélfogva túlzsúfolt és piszkos állomásépületben találja magát. Hideg időben a pénzesebb turistákat külön „fogadóbizottság” várja: hajléktalanok, kötözködő koldusok koszorújában, nem egyszer gyomorforgató pisiszagban teheti meg az állomásról kivezető utat. Ha nem fordul vissza azonnal, és nincs pénze a taxira, a következő akadály a tömegközlekedés. Bonyolult jegyrendszer, idegen nyelvet nem beszélő sofőrök és jegyárusok, durva ellenőrök. A vasútállomáshoz hasonló a helyzet a buszpályaudvaron is. Persze azzal a kis különbséggel, hogy a külföldieknek ott a bandákban dolgozó valutaüzérekkel is meggyűlhet a baja, akiket persze a pályaudvar őrző-védő szolgálata nem zavar a munkájukban. Ha a külföldi turista ennek ellenére mégis megszereti Pozsonyt, egy biztos, a pályaudvaroknak köszönhetően ez nem lesz szerelem első látásra.