Például Szelmenc

Életem egyik legmegrázóbb élménye a kettévágott ikerfaluhoz, Szelmenchez fűződik. Három éve a kárpátaljai oldalon egy idős, kisszelmenci magyar férfi válaszolgatott azokra a kérdéseimre, amelyeket alig tíz méterre, a szlovákiai határról tettem fel neki. Aztán nekidőlt a szögesdrótnak és kiszakadt belőle az Ellopták az apám sírját kezdetű dal. Valójában inkább jeremiád, mert mindazoknak a keserve sajdult fel, akiknek a családját a sztálini diktátum szétszakította. Ő azóta nem mehetett el apja sírjához a nagyszelmenci temetőbe. Évtizedekig a helybeliek leginkább úgy tudtak hírt adni testvérnek, rokonnak, barátnak, hogy a határhoz közeli földeken énekben rebegték el vagy átkiabálták a fontos információkat. Mára már eltűnt a szögesdrót, jött viszont a vízumkényszer. Drága mulatság, főleg a kárpátaljaiaknak kiváltani ezt az okmányt, s ha olykor megteszik, akkor csaknem száz kilométeres kerülőt kell tenniük, hogy eljussanak a határ túloldalán alig néhány száz méterre lakó rokonhoz, baráthoz. Végre valós a remény, hogy megszűnik ez a szörnyű állapot. A pozsonyi kormány Csáky Pál előterjesztésében már jóváhagyta a tervezetet. Pénzt is adott a szükséges infrastruktúra kiépítésére. Most már csak Kijev igenlő válaszára várunk, remélhetően nem sokáig. Tanulságként érdemes visszapergetni a történteket, mert modellértékűek. A falu tragikus sorsára talán a leghatásosabban Zelei Miklós közíró hívta fel a figyelmet. Nagy szerencse, hogy a magyarországi pártok nem tematizálták Szelmencet, a világszövetségiek és mások sem hőzöngtek a helyszínen, mert ezzel zsákutcába terelhették volna a helybeliek követeléseit. Eljött viszont Komlóssy József nyugati magyar politikus, aki azután Brüsszelben tett lépéseket. Majd Nagy Sándor is, a washingtoni magyar lobbiszervezet vezetője. Az ő kezdeményezésére a Capitoliumban kétszáz amerikai honatya hallgatta meg Tóth Lajos nagyszelmenci és Illár József kisszelmenci polgármestert. Ezután Tom Lantos demokrata párti, valamint Frank Wolf republikánus képviselő levelet írt Pozsonyba és Kijevbe. Ugyanis a magyar nemzetiségű szlovák és ukrán állampolgárok több évtizedes kálváriájának enyhítéséről nekik kell dönteni. De a célirányos lobbizásnak köszönhetően Brüsszel és Washington szemei vigyázzák lépéseiket. Nagy ünnep és kisebbfajta csoda lesz a határátkelő avatása. Jelképértékű lenne, ha májusban, a második világháború befejezésének évfordulóján nyílna a határsorompó. Belátható időn belül remélhetően határ sem lesz a két település között. Majdnem úgy, mint egy évszázada. Mert a narancsszínű forradalommal Ukrajna nagy lépést tett az Európai Unió felé. Akkor, vagy már hamarabb, eltörlik a vízumkényszert, s más régiók magyarságához hasonlóan végre oldódhat a szelmenciek traumája is.