Patinás panteonok

Számos, világszerte híres temetőt tart számon a pallérozott emlékezet. Párizs legnagyobb és leghíresebb temetője, a Pere Lachaise (nevét Francois de La Chaise jezsuita atyáról, XIV. Lajos gyóntatójáról kapta) 1804-ben, a napóleoni városrendezés idején keletkezett. A francia politikai, tudományos és kulturális élet kiemelkedő nagyjainak panteonja kétszáz éve még a városfalakon kívül esett, sokáig ezért senki sem akarta, hogy itt temessék el, messze a Notre Dame-tól és a Szajnától. A hatóságok cselhez folyamodtak: ünnepélyes külsőségek között ide szállították a tragikus véget ért szerelmespár, Heloise és Abélard feltételezett maradványait. Ezzel egy csapásra divattá vált utolsó nyugvóhelyet szerezni a halott szerelmespár közelében. Ma már körülbelül egymillió sír domborul a Pere Lachaise negyvennégy hektárján. A nevek keresztül-kasul szelik az évszázadokat: itt talált végső nyugalmat Rossini, Delacroix, Apollinaire, Moliére, Modigliani, Bizet, Balzac, Marcel Proust és Edith Piaf, Oscar Wilde és Jim Morrison. Utóbbinak – a Doors frontemberének – sírja Párizs negyedik leglátogatottabb nevezetessége az Eiffel-torony, a Louvre és a Notre-Dame katedrális után.

Párizs híres temetőjét évente egymillió turista keresi fel. Ötször ennyi látogatót fogadnak Arlingtonban, az Egyesült Államok híres katonai temetőjében, ahol 290 ezer katona van eltemetve. (Arlington az USA fővárosának egyik kerülete, Virginia államhoz tartozik.) Elnököktől az egyszerű önkéntesekig amerikai hősök ezrei nyugszanak itt, ahol még most is naponta huszonhat temetést tartanak – akár a vietnami háború idején. A temető enyhe domboldalon emelkedik a Potomac folyó fölé, páratlanul szép kilátással a világhatalom fővárosára és jelképeire: a Capitoliumra, a Mallra, a Lincoln-emlékműre és a Fehér Házra. Az amerikai elnökök, többé-kevésbé önkéntesen, rendszeresen elzarándokolnak ide. George W. Bush eddig hatszor járt itt, a fáradhatatlan Bill Clinton huszonötször. Bár ez a temető csupán egyike a százhúsz amerikai katonai sírkertnek, de csak itt nyugszanak Amerika öszszes eddigi háborújának áldozatai. Köztük az amerikai polgárháború két magas rangú magyar származású tisztje is, Asbóth Sándor és Stahel (Számvald) Gyula. Arlington az előrejelzések szerint 2008-ban csúcsforgalmat fog lebonyolítani: az eddigi háborúk még élő, csaknem huszonnégy és fél millió veteránja közül hatszázhetvenezren érhetik el azt a kort, amikor utolsó útjára indul az ember.

Még mindig háború: „Észak Nagy Velencéje”, a sokáig Leningrádnak nevezett Szentpétervár viborgi kerületének Piszkarjovkaként ismert temetője a Néva-parti város világháborús blokádjának áldozataival szinte páratlan nekropolisz huszonhat hektáron.

A magyarországi katonatemetőknek sokszor még a fellelése is gondot okoz. Az öregek még mindig tudnak a falujuk határában elesett német vagy orosz katonák mindmáig jeltelen sírjairól. Egy kasseli székhelyű német szervezet, a háborús sírokat gondozó népi szövetség (Volksbund Deutsche Kriegsgraiberfürsorge) becslése szerint Magyarországon az első világháborúban 617, a másodikban 54 ezer német katona esett el. Ebből eddig 35 ezernek a sírját vették nyilvántartásba 2345 településen, s folyamatosan gondoskodnak a sírok rendbehozataláról. Az 1919-ben létrejött szövetség a földkerekség több mint 80 országában gondozza az első és a második világháborúban elesett német katonák sírjait. Másfél millió katonasírt tartanak nyilván. Európa, Észak-Afrika és a Közel-Kelet huszonhárom országában eddig 325 katonatemetőt létesítettek.

Egy bekezdésnyi Ázsia: a thaiföldi Kanchanaburiban, nem messze a Kwai folyó legendás hídjától, két katonatemetőt is kellett nyitni az 1942–43-as – a francia Pierre Boulle regényében, majd a szépirodalmi mű alapján készített filmben is megörökített – világháborús események áldozatainak. Az egyik (Don Rak) az állomás közelében, a Saengchuto Roadon, a másik, a kisebbik (Khao Chong Khai) a Kwae Noi partján található, ahol brit, holland, indiai és ausztráliai katonák vannak eltemetve. Mindegyik zöldekkel teleültetve, gondos kezek ápolják. A turisták mellett időről időre magas rangú állami tisztségviselők is eljönnek ide leróni kegyeletüket. Egy emlékhelyen könyvet helyeztek el, amely az elhunytak nevét tartalmazza. Megrendítő látvány a halottakra emlékeztető egyszerű, egyforma kőlapok végeláthatatlan sora.

Háború után béke: Budapest három legjelentősebb temetője (Kerepesi, Farkasréti, Új Köztemető) közül a közfelfogás ma is a Kerepesit tartja nemzetünk panteonjának, pedig a kezdetektől ide temetett, összesen félmillió halott közül már csak pár ezernek a síremléke, sírhantja látható. A többségük, sajnos, áldozatul esett a történelem viharainak. A Kerepesi temető a jelenleg működő legrégebbi budapesti keresztény sírkert – 1849. április 1-jén nyílt meg –, területe 55 hektár. Vörösmarty Mihályé az egyik legrégebbi, ma is domboruló sír ebben a temetőben. Szózatunk költőjének 1855-ben volt a temetése. 1876-ban itt temették el Deák Ferencet, 1894-ben – a sírkert történetének addigi legmonumentálisabb szertartása keretében – Kossuth Lajost, 1904-ben Jókai Mórt. 1929-ben alakították ki a művészparcellát, itt nyugszik többek között Barcsay Jenő, Heltai Jenő, Ybl Miklós, Sarkadi Imre, Mednyánszky László, Csontváry Kosztka Tivadar. A XX. század derekára a Kerepesi lett Európa műemlékekben egyik leggazdagabb sírkertje, noha az itt eltemetett hírességek száma jóval kevesebb, mint a Farkasréti temetőben, ahol a helyi és országos ismertségű halottak száma a tízezret is meghaladja. A harmadik sírkert, az Új Köztemető jórészt Nagy Imrének, valamint az 1956-os forradalom utáni megtorlások áldozatainak újratemetése óta ismert a világban, előtte inkább a szegényebbek temetőjeként tartották számon.