Pártfunkcionáriusok utóélete

A legolvasottabb cseh napilap, a Mladá fronta Dnes például több írásban is azt elemezte, hogy milyen módon lehetséges ezeknek a problémáknak a kezelése. Karel Steigerwald publicista szerint újfajta nürnbergi bíróságokra lett volna szükség, amelyek előtt el lehetett volna számoltatni a volt antidemokratikus rendszer vezetőit. Úgy véli, hogy erre most már késő van. Egy másik írás szerint: ha a múlt rendszer illetékeseit a korabeli törvények alapján fogjuk ítélni, akkor Havelt kellene bezárni, mert ő forgatta fel a szocializmust. Tomáš Sokol ismert jogász jogi és történelmi érvekkel alátámasztva azt írja, hogy jogi eszközökkel nagyon nehéz, valójában lehetetlen a történelmi kérdések valamiféle utólagos megoldása, feldolgozása.

Ezzel összefüggésben nem érdektelen áttekinteni, hogyan néztek szembe a problémával más volt szocialista országokban. A volt pártvezérek és államfők közül senki sem került börtönbe, s nyugdíjasként élnek vagy néhányan már meghaltak. Kivételt csak Nicolae Ceausescu képez, akit a romániai véres rendszerváltó napokban azonnal kivégeztek.

Csehszlovákiában az 1989 novemberi bársonyos forradalom napjaiban Gustáv Husák volt az államfő, Milouš Jakeš pedig a kommunista párt első titkára. Jakešről már írtunk. Husák 1989 decemberében lemondott, majd 1991 novemberében súlyos betegen meghalt. Időközben többször feljelentették, kihallgatták, de más baja nem történt. Helyéről a (cseh)szlovák történelemben máig vitatkoznak. Nálunk börtönbe csak Miroslav Štěpán prágai első titkár került a tüntetők elleni (1988, 1989) erőszakos fellépésekért. Két és fél évre ítélték, de jó magaviselete miatt csak másfél évet ült. Vasil Biľak, az ideológia irányítója nyugdíjasként Pozsonyban él.

Magyarországon a rendszerváltás nem egyszeri aktus, hanem néhány éves folyamat volt. Kádár János, aki 1956 óta irányította a Kelet-Európa „legvidámabb barakkjának” minősített sajátos magyar szocialista rendszert, a valóságos politikai váltást már nem élte meg, mert 1989 júliusában elhunyt. Szintén súlyos betegen.

Északi szomszédunknál, Lengyelországban Wojciech Jaruzelski és csapata az 1989-ben kialakult helyzetben kerekasztalnál (hasonlóan Magyarországhoz) adta át a hatalmat a demokráciának. Jaruzelski ellen jelenleg bírósági per folyik. Felróják neki, hogy felelős az 1970-es rendszerellenes tüntetések véres elnyomásáért. Ő akkor védelmi miniszter volt. Megfigyelők szerint egyértelmű, hogy a per csak bizonyos körök gyenge bosszúja. Legfőbb politikai-hatalmi döntése, amikor 1981 decemberében szükségállapotot vezetett be az országban, hogy úrrá legyen a szakszervezeti ellenzéki mozgalmakon, azonban máig is megossza a lengyel társadalmat. Az egyik fél szerint döntésével Jaruzelski megakadályozta Moszkva beavatkozását, ezért nemzeti hős, mások szerint viszont áruló, mert fellépett a nép akarata ellen.

Hányatottabb volt a sorsa a Német Demokratikus Köztársaság egykori vezetőjének, Erich Honeckernek. Ő 1989 októberében mondott le minden tisztségéről, átadván a helyet a reformkommunistáknak. Honeckert házi őrizetbe helyezték, és többféle vádat emeltek ellene, leginkább a Nyugatra menekülő emberek halála miatt. 1991 márciusában kiengedték Moszkvába, ahol a chilei nagykövetségen kapott menedéket. 1992 júliusában visszaküldték Németországba, ahol súlyos betegsége (májrák) miatt az ellene folytatott pert leállították. A következő év januárjában Honecker és felesége a Chilében élő lányához repült, s Santiagóban halt meg 1994 májusában 81 éves korában. A keletnémet politbüró néhány tagját felelőségre vonták a menekülők határőrök általi lelövetéséért. Egon Krenz utolsó NDK-s pártfőnök hat és fél évet kapott ezért. A büntetést szintén vitatják.

A Balkán és Kelet-Európa leghosszabb ideig uralkodó kommunista vezetője a bolgár Todor Zsivkov módos nyugdíjasként halt meg, s kritikusainak mindig azt emlegette, hogy ő egymaga összehasonlíthatatlanul többet tett Bulgáriáért, mint ők együttvéve. Zsivkov 1954 és 1989 között állt Bulgária élén, s hogy az ország azon évek alatt hatalmasat változott, az tény. Zsivkovot az állami pénzekkel való visszaélésekért 1992-ben hét évre ítélték, de a vádat később visszavonták. Hasonlóan elítélték a török kisebbség nyolcvanas évekbeli erőszakos „bolgárosításáért” is. Gyakorlatilag azonban csak házi őrizetben volt egy ideig, később azt is feloldották. Külföldre ugyan nem utazhatott, de Bulgáriában szabadon mozoghatott. Jó nyugdíja, állami villája, autója volt. Módos nyugdíjasként 1998 augusztusában halt meg.

Nagy barátját, Nicolae Ceausescut és a vezér feleségét, a román lakosság által még inkább gyűlölt Elenát 1989. december 25-én rövid formális kirakatper után egyszerűen kivégezték. Ez már akkor is nagy felháborodást keltett Nyugaton, bár Romániában az új hatalom indoklását – mely szerint erre a vérengzések leállítása miatt volt szükség – a többség elfogadta. A kritikus napokban a helyszínen voltam, s ma már személyes meggyőződésem, hogy erre nem volt szükség, és sokkal inkább arról volt szó, hogy Ceausescut el kellett hallgattatni. Erre sok mindenkinek jó oka volt. A korabeli román politbüró tagjai börtönbe kerültek, s korábban vagy később mindenki kiszabadult. A rendszerváltó napok vérengzéseinek valódi vétkesei, a régi és az új rendszer képviselői azonban a mai napig is szabadok.

Enver Hodzsa albán diktátor 1985-ben hunyt el, így nem érte meg a rendszerváltást. Utódja, Ramíz Alia egy időre börtönbe került, majd házi őrizetben volt. Nyugdíjasként él.

Jugoszlávia nagy vezetője, Joszip Broz Tito még a nyolcvanas évek elején meghalt. Utódai az évtized végére, a kilencvenes évek elejére oda jutottak, hogy a délszláv állam felbomlott, mégpedig véres belháborúk közepette. Jugoszlávia utolsó kommunista vezetője, Szlobodan Milosevics ezután évekig Szerbiát vezette, s ma a nemzetközi bíróság hágai börtönében ül, ahol a délszláv háborúk kapcsán népirtással vádolják. A szerbek egy része viszont továbbra is nemzeti hősnek tartja. A tagállamok kommunista vezetői nemzeti vezetők lettek, lásd például a horvát Franjo Tudjman esetét.

Mihail Gorbacsov szovjet reformer, a Szovjetunió első és utolsó elnöke ma milliomos nyugdíjasként él, s járja a világot. Míg hazájában népszerűsége nagyot esett, a világban továbbra is hatalmas tisztelet övezi. A szovjet utódállamokban többnyire ma is vezető vagy legalábbis befolyásos helyeken van a korábban uralkodó kommunista elit, így a múlttal való leszámolás érthetően teljesen másképpen néz ki, mint az egykori kelet-európai szocialista országokban.