Paranoia 2.0: a legnagyobb veszély

<p>Mi jelenti a legnagyobb veszélyt a Fideszre? A tüntetések? Ugyan, ne vicceljünk. Az ellenzék? Mondtam, hogy ne vicceljünk. &bdquo;A kormányzati döntések negatív társadalmi következményei&rdquo; (Lázár János)? Az biztos nem. Maga Orbán Viktor? Majd, ha továbbra sem tanul semmit.</p>

Az EU és a fél világ, amely egy emberként ordítja le a kormány fejét, hogy nonszensz, amit csináltok? Nem, kicsire nem adnak. Az Amerikai Egyesült Államok? Hát, lassan meleg, de azért még nem forró. „Az igazi bajt az jelenti, ha a törzsszavazóink, a saját politikai véleményformálóink vagy meghatározó politikusaink bizonytalanodnak el vagy fordulnak ellenünk” – jelentette ki Lázár János, nyíltan hadat üzenve azoknak a „politikai veteránoknak”, akik nem többen vannak, hanem egyedül, és úgy hívják, hogy Pokorni Zoltán.

Lázár emlékezetes módon azon akadt ki, hogy Pokorni (amúgy még szintén Fidesz-alelnök) egy nagyon óvatoskodóra sikerült interjúban beszólt neki, hogy némely vezető politikus „urizálása” régebben talán elment, de ma már nem, tehát nem jó drága táskákat, órákat a nyilvánosság előtt meglobogtatni, ha egyszer Magyarországon az van, ami van. Pokorni tehát nem a vezető Fidesz-garnitúra és a körülötte orbitális pályán keringő baráti neovállalkozói körök varázslatos meggazdagodásáról, közpénzek központi átszervezéséről, intézményesített korrupcióról beszélt, hanem csak erről – de már ez is kiverte azt a bizonyos biztosítékot a Miniszterelnökséget vezető miniszternél.

„Pokorni Zoltán nyilatkozatát hátbatámadásnak tekintem. Olyan támadásnak, amelyet egy politikai veterán intézett a csatasorban elöl állókkal szemben. Giró-Szász Andrást, Rogán Antalt, Szijjártó Pétert és engem talált meg vele” – nyilatkozta a megtalált, még egyszer, hangsúlyosan arra terelve a figyelmet, hogy ő valamiféle méltánytalan generációs támadás ártatlan áldozata: „A megjegyzésben benne van az is, hogy a politikai veteránok elszánták magukat a harmincas-negyvenes generáció megrendszabályozására. Ami nem méltányos, sőt az a meggyőződésem, hogy helytelen.” Tehát nem egy nagyon szoft politikai kritikáról, hanem korosztályi kérdésről van szó, az ismét többes számban említett, 50+ „politikai veteránok” támadják a friss, dinamikus, sikeres 30+ nemzedéket. Szögezzük le, teljes nonszensz ez a nyilatkozat, már azért is, mert politikai értelemben, eddigi ténykedését tekintve már Lázár is „politikai veteránnak” tekinthető, már ha erről lenne szó. De szerencsére nem erről van.

Sok mindent elviselnek ezek a fiatal, de a lelkükben hamar kádáristává öregedő fideszes vezérarcok, csak a kritikát nem. Pláne ha az belülről jön, olyantól, akinek sok nem fideszes polgár szemében is van hitele, emlékezve pl. arra, hogy nem is olyan régen még egyedül ő ellenezte az iskolarendszerrel szemben elkövetett állami erőszakot. De nem, ennek vége, disszidensi szerep mostantól nincs a Fideszben, sőt, inkább vigyázzon az a disszidens, nehogy véletlenül kivégezze magát: „Jól gondolja meg egy politikai veterán, akár személyes sértődöttségből, akár politikai megfontolásból, hogy bennünket milyen mértékben gyöngít meg, mert azzal saját magát gyöngíti vagy végzi ki.”

Ezeknek végük van: a paranoia kormányoz, ami a félelem és a bizonytalanság legmegbízhatóbb ismertetőjele. Ismertünk politikai rendszert, amely állandóan a belső ellenséget kereste és meg is találta. Pont olyanná vált, mint ami ellen létrejött.

A szerző a HVG publicistája, a Kapitalizmus blog szerkesztője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?