Pánik után gyors megnyugvás?

Az optimisták úgy vélik, a háborúnak nem lennének komolyabb negatív gazdasági hatásai. Véleményük szerint ugyanis a világ ma felkészültebb „olajügyileg”, mint amilyen 1990-ben volt. Az Egyesült Államok és Európa gazdasága ma jóval kevésbé olajfüggő, a tartalékok magasabb szinten vannak, s ami a legfontosabb: a jelentős kapacitásfelesleggel rendelkező Szaúd-Arábia és Oroszország adott esetben komolyabb megerőltetés nélkül képes lenne pótolni a kieső termelést. Számolni kell persze a pszichológiai tényezővel, azaz a piacok hirtelen, akár pánikszerű reakciójával (ez értelemszerűen az olajár megugrásával járna), ám ennek hatása a kedélyek lecsillapodásával csak ideiglenes és rövid távú lenne. ĺgy vélekedik például Ron Smith, a londoni Birkbeck College védelmi szakértője, aki ráadásul még arról is meg van győződve, hogy az olajár átmeneti megugrása akár kifejezetten előnyös is lehet. Véleménye szerint a hirtelen áremelkedés növelné az olajpiac kiszámíthatatlanságát, ami hosszabb távon olajtakarékosabb működési mód irányába hajtaná a világgazdaságot.

Ugyancsak az optimisták közé tartozik Lawrence Lindsay, a Fehér Ház vezető nemzetgazdasági tanácsadója, aki úgy véli, hogy a háború 50–200 milliárd dollárra taksált költségét Szaddám bukása után ellentételezné az olaj árának csökkenéséből adódó jóléti nyereség. Az ár ráadásul nem is szükségszerűen maradna tartósan magas, az első napok ijedtsége után lecsillapodnának a kedélyek. Ezt támasztja alá az első iraki háború története is. Akkor a bombázások harmadik-negyedik napján már csökkent az olajár. A forgatókönyv alighanem most is hasonló lenne. Az optimisták másik csoportja szerint a háború éppen hogy az amerikai védelmi kiadások megugrása miatt tenne jót a világgazdaságnak. A katonai kiadások emelkedése ugyanis beindítaná a gyengélkedő amerikai gazdaság motorját, ami pozitív impulzust jelentene a világgazdaság számára. A derűlátók legnevesebbike, Alan Greenspan, az USA jegybankjaként szolgáló Fed elnöke, aki úgy véli, hogy a háború nem lesz számottevő hatással a világgazdaságra – feltéve persze, ha nem tart sokáig.

A pesszimisták szerint egy esetleges háború részben az olaj-, részben a tőke- és pénzpiacokon keresztül hatna. Az olajárak elszabadulnának, ami az amúgy is igencsak erőtlen világgazdasági konjunktúra további lassulását, sőt akár recessziót hozna. Hasonlóképpen a tőke- és pénzpiacokon úrrá lenne a pánik, az elmúlt időszakban megviselt befektetői bizalom ismét súlyos csapást szenvedne el, mindez pedig a reálgazdaságba átgyűrűzve a beruházások és a kereslet visszaesését, a világgazdaság leállását okozná. ĺgy gondolja Gerd Hausler, az IMF elemzője, aki szerint a piacok akár „be is kracholhatnának”. Paul Krugman, neves amerikai közgazdász szerint ráadásul az is súlyosbítja a helyzetet, hogy az USA-ban négy évtizedes mélyponton, 1,25 százalékon van az irányadó jegybanki kamatláb. Ez azt jelenti ugyanis, hogy recesszió esetén a Fednek alig lenne az amerikai gazdaság élénkülését elősegítő monetáris játéktere. Hasonlóan vélekedik Európával kapcsolatban Wike Groenenberg, a Salomon Smith Barney londoni elemzője, aki szerint a háború akár 0,5 százalékponttal is csökkenthetné az unió ez évi növekedési ütemét. (MH)

Akik hasznot húznak a kőolajból

George W. Bush amerikai elnök – Arbusto-Bush Exploration, ügyvezető (1978–84); Harken, ügyvezető (1986–90). Bush, bár felelős több csődért is üzleti pályafutása során, apja számos olajjérdekeltségének köszönhetően a Harken olajkutató cég menedzsmentjébe került.

Dick Cheney alelnök – Halliburton, olajüzletági vezető (1995-2000). A texasi olajszállító cég milliós értékben adott el olajkitermelő berendezéseket Cheney működése idején Iraknak

Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó – Chevron, felügyelő bizottsági tag (1991-2000). A cég egy olajtankert is elnevezett róla.

Donald Evans kereskedelmi miniszter – Tom Brown olajtársaság, elnöke (1979-2000)

Gale Norton belügyminiszter – tanácsadó és ügyvéd különböző olaj- és energiaipari társaságoknál.