Palackozott természet

Naptárilag ugyan még nem, de számomra ilyenkor, iskolakezdéskor általában vége a nyárnak. Bár rég kinőttem az iskolapadból, a tanév első napjának fura, kicsit ünnepélyes, kicsit pátoszos, kicsit meg fájdalmasan szomorú hangulatát, hogy a semmittevés véget ért, és valami reményteljes elkezdődik, a mai napig átélem.

Naptárilag ugyan még nem, de számomra ilyenkor, iskolakezdéskor általában vége a nyárnak. Bár rég kinőttem az iskolapadból, a tanév első napjának fura, kicsit ünnepélyes, kicsit pátoszos, kicsit meg fájdalmasan szomorú hangulatát, hogy a semmittevés véget ért, és valami reményteljes elkezdődik, a mai napig átélem. Az iskolakezdés-atmoszféra ugyanis benne van a levegőben, s arra ösztönöz, hogy elábrándozzam a régi időkön.

De a nosztalgiázás most valahogy nem úgy megy, mint más éveken: a szeptember eleji bús-ünnepélyes hangulatba belerondított a gázáremelés híre, vagyis a tény, hogy már az ősz is rosszul kezdődik. Mivelhogy a nyár se volt olyan igazi nyár, olyan, mint a korábbiak. Az elmúlt két hónap nem igazán kedvezett a diákoknak, nem volt olyan igazi forró, pezsgő vakációzós, strandolós időszak, inkább hol borongó, hol vadul csapkodó. Olyan szélsőségesen szeszélyes.

Olyan elgondolkodtató. Hogy mi is van a világgal, miért nincs nyáron nyár? Miért ez a rengeteg csapás, miért sújt bennünket a természet? Idén már nem kell távoli földrészekre menni példákért és szélsőséges időjárásért. Helybe jött. Csak körül kell nézni a régiónkban: szinte napirenden voltak az özönvízszerű esőzések, a jégverések, eső okozta villámáradások. Mi több, a katasztrófák kiterjedtek a levegőbe is: augusztusban szinte egymást érték a légi szerencsétlenségek, balesetek.

Talán nem felesleges a korábban megélt nyarakra gondolni, hogy azok milyen kegyesek voltak hozzánk. Hogy vasárnaptól vasárnapig kint lehettünk a természetben, mert engedte az idő. S ha megszomjaztunk a tikkasztó melegben, gémeskútból húztunk fel vizet, s ittuk kannából, olyan tiszta volt, mint a tükör, és lágy volt, és hideg. Öreg néném mondta is: „Milyen jó, hogy a víz ingyen van, nyelhetjük szakadásig. Csak meg ne érjük, hogy azért is fizetni kelljen.” Ő nem érte meg. De azt hiszem, ma már ő se inna ásott kút vizéből – hiszen abban mostanság a hákettőóból van a legkevesebb. Én meg azt mondtam nénémnek viccből: „Milyen jó, hogy a friss falusi levegő is ingyen van, szívhatjuk dagadásig. Csak el ne jöjjön az idő, amikor azért is fizetni kell majd.” És lám. Levegőt árul egy férfi, de csak walesit, abból viszont a legjobbat, hegyvidékit.

Lehet, hogy amikor a levegőárusítási vállalkozás kipattant az agyából, ő is régi nyarakon nosztalgiázott, megérezve vagy megértve valamit a mostani üzenetéből. Hogy szükség lesz még tiszta vízre s levegőre! Palackozott természetre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?