Ötödik kalap

AIDS, szegénység, éhezés, háború, természeti katasztrófák, magyar foci – a világ legszörnyűbb dolgai. Vajon hogyan keveredett ilyen rossz társaságba a magyar foci, vagy fordítva, a többi a magyar focival? 1986 óta minden év úgy végződött, hogy ennél mélyebbre már nem süllyedhet a magyar foci (a továbbiakban MF), pedig dehogynem. A világbajnoki selejtezőcsoportok holnapi sorsolásánál Magyarország az ötödik kalapban kapott helyet, csak az összehasonlítás kedvéért, a foci-világhatalom Szlovákia a harmadik kalapban, a nagy Izland a negyedikben, Magyarország pedig a focitérkép óriásaival, Albániával és Macedóniával az ötödikben. Le a kalappal! Nem kell megijedni, van még hatodik kalap is, egy szinten lenni a Feröer-szigetekkel és Liechtensteinnel, micsoda jövőkép. És mindenki majd a magyarokat akarja kapni. Főleg a 450 néző előtt észt közreműködéssel elkövetett nyilvános focigyilkosság után.

Szövetségi kapitányt keresnek egy csapatnak. A nemzet csapatának, a kirakatnak. Legutóbb Lothar Matthäust, a belgrádi Partizán mesterét társították össze a magyar nemzeti tizeneggyel, nyilván Budapesten modellkedő legújabb felesége miatt; de ki tudja, megkapná-e ez a jöttment német a megfelelő edzői licencet Mezey Györgytől, a magyar edzőképzés nagymesterétől, az edzéstudományok profjától, akitől minden magyarországi edző sorsa függ. ĺgy az MF jelene és jövője is. Elgondolkodtak-e ezen a magyar sportélet korifeusai? „A magyar edzőképzés a legjobb kezekben van” – írta volt egy hónapja a legnagyobb magyar napilap sportrovatának vezetője egy hetilapban, amitől összerándult a gyomrom. Talán azért néz ki úgy az MF, ahogy, mert a kritikusai is vakok. Nézzük tehát, mit tett le Mezey György az asztalra. Magyarországból világranglista-vezet#t csinált, ám ez a tésztából épített képződmény egy 6:0-val darabjaira hullott. Aztán..., rá kell döbbenünk: semmit. Nincsenek eredményei. Se bajnokcsapat, se győzelmek. Lassan húsz éve semmi. Most az Újpesttel vitézkedik a 8. helyen. És ez az ember mondja meg, hogy ki lehet edző Magyarországon, és ki nem. Akkor temettem el Mezeyt, amikor tavaly a világbajnokság idején szakkomentátorkodott. Beült a stúdióba Ganxta Zolee vagy Csapó Gábor vízilabdázó, és elfogultan bár, de okosakat mondtak a fociról. Aztán jött Mezey, és azt hittem, rosszul hallok, abban sem voltam biztos, hogy ugyanazt a meccset láttuk-e. Jóslatai a második félidőre sose jöttek be, de biztosak lehettünk abban, hogy a reciprok lesz az igaz.

Szóval, edzőt keresnek az aranylábú gyerekeknek. A legesélyesebb Egervári Sándor, a MF egének állandó halovány csillaga, akiről szintén Mezey döntötte el, hogy edző lehet. Nem hiszek én abban, hogy ostort lehet fonni az MF-ből, hacsak nem hoznak külföldről (értsd: bárhonnan Európából, mert mindenhol jobban értenek már a focihoz, mint a 6:3 hőseinek hazájában) valakit, aki belerúgna ebbe az elkorhadt építménybe. Bölöni Lászlót, vagy magát Lothart. Mindegy. Mert mindenki arról beszél, hogy a fejekben van a gond, már a gyerekeknél is. A gyerek azonban nem magától hülye, a sok sületlenséget valakinek bele kell tuszkolnia a fejébe, mondjuk, éppen az edzőnek.

Könyörgök, valaki ébredjen már fel az anyaországban, tapassza be Mezey száját, és küldje őt nyugdíjba.