Orwelli korban élünk...

A miniszter úr sértve érzi magát és perel(ne). A koalíciós sztárügyvéd megírta bocsánatkérésre felszólító leveleit az ellenzéki honatyának és honanyának, mert a miniszter úr személyiségi jogait sérelmezi, ha zseniális egészségügyi reformjának bizonyos részleteiről a két érintett – mellesleg szintén orvos – politikus egy napilapnak sarkított véleményt mond. Míg ezt csupán a parlamentben teszik, büntetlenül tehetik, de ha kikerülnek szavaik a médiába is, s ott már nincs mentelmi jog, nem érvényes a voltaire-i „nem értek egyet önnel, de mindent elkövetek, hogy elmondhassa véleményét”, meg az sem, hogy a tény szent, a vélemény szabad. A perbe fogni kívánt két politikus nem pereskedik. A bocsánatkérés megtörtént: a nyilvánosság előtt mindketten megismételték a sztárügyvéd előre gyártott szövegét, elvégre mindketten orvosok, s ha kikerülnek a politikából, újra az egészségügyben találják magukat, talán éppen a miniszter úr elképzelései szerint megreformált intézményrendszerben, amelynek csúcsán a mindenkori miniszter úr mindenható felügyelő testülete áll majd, és ez bizony belenézhet a legnagyobb biztosító és a legkisebb rendelő boszorkánykonyhájába is... Meg doktoraink a politikában megtanulhatták: a szabad világban is az húzza a rövidebbet, aki nem alkalmazkodik, aki a „brancson” kívülre kerül. Több oka is van tehát annak, hogy a nagypolitikát belülről ismerők inkább elmondanak egy bocsánatkérő szöveget, amikor egy főhivatalnok személyiségi jogainak megsértését véli felfedezni abban, amit jobb helyeken szabad véleménynyilvánításnak neveznek és az alapvető emberi szabadságjogok közé sorolnak. A legjobb oka azonban a személyes érdek. A pereskedés azok kiváltsága, akik a szabadságot többre tartják a húsosfazéknál. Honatyánknak és honanyánknak – aki volt már kormányban is – volt ideje megtanulni, milyen elveken működik és mettől meddig terjed az újsütetű demokrácia. Nem csak az elnyúló perek riasztják el őket, hogy kiálljanak a véleményszabadság előbbrevalósága mellett. Hatalomközelből tudják: az ilyesmi idővel ellenük is fordulhatna. A miniszter úrnak most jó hétvégéje van. Megtalálta a csodaszert, amivel még kövérebbre növelheti saját hiúságát: aki bírálja az elképzeléseit, azt bíróság elé kell citálni vagy meg kell alázni. Mert a napnál világosabb, hogy a képviselők – a miniszterrel együtt – a nyilvánosságnak, főleg a sajtónak, az oknyomozó újságíróknak üzentek, nekik gyártottak precedenst. Nem akárhol: egy véleményháború kellős közepén. Merthogy egyelőre a miniszter elképzelése az egészségügy reformjáról sem több mint egy vélemény, egy vitairat. Még akkor is, ha törvényjavaslatnak becézik. Az esetleges jövendő következményeiről bárki bármit állíthat, nem kell bizonyítania, mert a miniszter sem tudja tételes bizonyítékokkal cáfolni az őt sértő állítások ellenkezőjét. Demokratikus országban a hatalom nem bizonyíték. De hát mi orwelli államban élünk.