Önmagunk ellen elkövetett bűn

Bonyolult a tervezet megnevezése, nyögvenyelős az indoklása, a Szlovákiában élő magyarság számára katasztrofális lesz a végeredménye.

Mitől bonyolult ez a tervezet? Attól, hogy a rendszerváltozás után megszületett, a föld tulajdonviszonyait rendező meghatározó, a Felvidék magyarságát alapvetően hátrányosan megkülönböztető törvényt, tételesen a 229/1991-es Földtörvényt és a 180/1995-ös számú földhöz kapcsolódó tulajdonviszonyok rendezését előirányzó jogszabályt igyekszik spekulatív módon egy masszává gyúrni, miközben hamis információkat közvetít és a demagógia fegyverével megtéveszti a lakosságot. Az egyik ilyen légből kapott sugalmazás szerint: „Mi attól tartunk, hogy belépünk az Unióba, ahol hároméves átmenet és védő intézkedések után bárki megvásárolhatja a földjeinket, s mi ezt nem akarjuk.”

Az Unió sem akarja, sőt az EU a földtulajdonlással kapcsolatban semmiféle igényt, vagy követelményt nem támaszt a csatlakozásra váró országokkal szemben. Ezt nem én mondom, hanem maga a taglalt törvénytervezet előterjesztője abban a dokumentumban, amelyet „betétként” a törvénytervezethez csatolt. E dokumentum 5. pontja leszögezi, hogy „Tekintettel a módosításra kerülő probléma országon belüli mivoltára, az EU-s jogrenddel való összehasonlítása tárgytalan.”

Bennünket, felvidéki magyarokat ugyanennek a dokumentumnak a 4. pontja érint: „A primáris jogban a törvénytervezet megoldásra váró kérdései az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkelyének 2. bekezdését érintik (amszterdami változat), amely leszögezi, hogy az Unió tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat, úgy, ahogy ezt a Rómában, 1950. november 4-én aláírt egyezmény garantálja, amely a tagállamok alkotmányos hagyományain alapul. (...)”

A törvénytervezetet az uniós jogrend szemszögéből szakértők nem vizsgálták meg, s véleményt sem alkottak róla.

Miről szól a törvénytervezet? Egymással párhuzamosan két probléma megoldására keresi a választ:

1. Az elkobzáson alapuló földvagyonnal kapcsolatos kárpótlási időszak egy évi időtartamra való megnyitása.

2. Az „ismeretlen tulajdonosú földvagyon” előbb állami, majd önkormányzati vagyonba való átutalása.

Szimpatikus megfogalmazás, különösen, ha fenntartások nélkül kizárólag az önkormányzati vagyon gyarapodására gondolunk, mert ezt sugallja a törvényalkotó üzenete.

Az 1. pont azon jogosult személyekre vonatkozik, akiket az 1947–1955 között hatályos jogszabályok alapján fosztottak meg földvagyonuktól az 1948. február 25-e és 1990. január 1-je közötti időszakban, tehát a Szlovákiába kényszerült magyarság ebben a vonatkozásban 1945–1948 között újra kirekedt a történelemből. Feltehető a kérdés, hogy a törvényalkotó nem követ-e el alkotmányossági mulasztást a törvény megalkotását illetően?

A 2. pont legalább ennyire izgalmas és a magyarság szempontjából legalább ennyire lehangoló. Az „ismeretlen tulajdonosú földterület” mint elmeszülemény 1994-ben került a felszínre, s 1995-ben a 180-as számú törvényben rögzítették Mečiar jogászai, mint szakkifejezést. Azon földterületeket bélyegezték meg ezzel a jelzővel, amelyekre nem állítottak ki tulajdoni lapot, hanem birtoklap igazolja a tulajdonos kilétét. Nem árulok el titkot azzal, ha kijelentem, hogy az ismeretlen tulajdonosú földvagyon tulajdonosi jogviszonyát az itt élő magyarok a kisbőröndökben őrizgetett birtoklapokkal igazolni tudják. Ezt maga Mečiar is elismerte, amikor kijelentette, hogy „az állam mulasztást követett el akkor, amikor nem vette figyelembe a birtoklapokat, mert Szlovákiában minden négyzetméternyi földterületnek van gazdája”. Ezeket a földterületeket ugyanis sem az akkor hatályos kobzási törvények, sem pedig a kitelepítési szerződés nem érintette. Azokat a földeket államosítják most, amelyeket mindmáig nem sikerült államosítani, olyan földeket koboz most el a törvényhozás, amelyet eddig senki nem kobzott el.

Mi indokolja hát e törvénytervezet prioritását és sürgősséggel való elfogadását, különös tekintettel arra, hogy 1995-ben a 180-as törvényt az akkori MKDM–Együttélés koalíció nem szavazta meg?

Szlovák részről az államosítás sürgetése érthető, hiszen a földpiac beindulásakor hatályos törvény birtokában az állami földalap nyilván kereskedési jogot szerez a földbirtokhoz.

Ennél is markánsabb ok viszont az, hogy ha Szlovákiának nem sikerülne államosítania a jelenleg magyar birtoklapokon található parcellákat, a termőfölddel való kereskedelem blokációs idejének leteltével ez a közel félmillió hektárra becsült terület csak az eredeti tulajdonostól volna megvásárolható, ami nem csupán azért lenne kínos a nemzetállam számára, mert a magyarok helyzetbe kerülnének, hanem azért is, mert önmaguk hazugságaitól bekerítve szembekerülnének azzal a ténnyel, hogy Benešnek a földhöz kapcsolódó dekrétumai igenis hatályosak a jogállamiságot hirdető Szlovákiában.

A szlovák fél sürgető igyekezete tehát, ha állampolgári szemmel nézve elfogadhatatlan is, egy nemzetállamban gondolkodó politikusi gárda szándékait figyelembe véve érthető.

Földügyekkel foglalkozó magyar ügyvédek, földügyi szakemberek viszont értetlenül állnak azelőtt, hogy e törvénytervezet gesztora az a mezőgazdasági minisztérium, a-melynek élén magyar miniszter áll, aki a közelmúltban ezt nyilatkozta: „A földtulajdon marad az egyetlen állandó érték mindannyiunk számára, melynek elherdálása önmagunk ellen elkövetett bűn lenne.” Egy másik dokumentumban, mely ugyanebben a műhelyben született, „A mezőgazdasági földpiac fejlesztésére irányuló intézkedési javaslat” címen ezt olvashatjuk: „A jelenlegi jogszabályok módosításával bebiztosítani azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik az ismeretlen tulajdonosú földterületek privatizálását, ezáltal fellendíteni a mezőgazdasági földdel való kereskedelmet.”

Ez az értelmezési zűrzavar arra utal, hogy valahol valakik még a törvény megszületése előtt leosztották a cinkelt lapokat, ugyanis, ha az eredeti szándék és a törvénytervezet szerint a földvagyon az önkormányzatokhoz kerülne, akkor a mezőgazdasági minisztérium nem tenne meghatározó lépéseket a termőföld privatizációja érdekében, mivel nincs beleszólása az önkormányzatok munkájába.

Gál Gábor, az MKP földügyi szakértője a kérdéskört illetően így nyilatkozott: „A jelenleg hatályos törvény értelmében a nevesítetlen földek az állam tulajdonába kerülnének, és nincs lehetőségünk e norma hatástalanítására. Csak annyit tudtunk elérni, hogy azok a földek, melyek tulajdonosát nem sikerül beazonosítani, ne az államra, hanem az önkormányzatokra szálljanak, mert az állam nem jó gazda. Vagyis a kisebbik rosszat választottuk.”

Egy kormánypártnak, ha hajlandó lenne meghallgatni civil szakértők véleményét is a témát illetően, számos lehetősége lenne arra, hogy a törvénytervezet európai arculatot öltsön, s elkerülje azt a példátlan blamázst, amely felé sodródik.