Olykor-olykor kiborul

A böjt idején és húsvét előtt szépecskén elfoglaltuk magunkat az ügynökügyekkel. Mit tegyünk, a nemzet kissé lyukacsos és hézagos emlékezete most jött működésbe. Természetesen újfent feltehetjük a kérdést, hogy ez az intézményesített emlékezet miért pont most jött működésbe. S hogy ez mennyire volt összehangolt, legalábbis a V4-ek országaiban. Mert ügynöközés nem csak a Tátra és a Duna közt folyt. Persze, mondhatjuk, rendszerváltásra, tehát a kommunista rendszer leváltására soha sincs késő. Feltehető a kérdés: miért nem tisztítottuk meg a közéletet másfél évtizede?

Emlékszünk az akkori forradalmárok dilemmájára. Amikor Prágából, Havel környezetéből jöttek a szép üzenetek: a szeretet győzedelmeskedjen a gyűlölet felett. Csak gyengéden, csak bársonyosan, mert ennek tapsol a világ, amely inkább az ilyen rendszerváltásokat kedveli. S végbe is ment a mi, talán túl gyengédre sikerült forradalmunk, amely annyira bársonyosra sikerült, hogy még ma is azt nyögjük. A múltkoriban láttam a volt kommunista rezsim egyik kulcsfiguráját, a szovjetek 1968-as behívóját, Vasil Biľakot. Öregecske már, megroggyant az évek és események súlya alatt. Vejére és botjára támaszkodva tötyögött a Csalogány-völgy sétányán. És mosolyogva fogadta az emberek köszönését nem létező bajsza alatt. Mert nyilván az öregecske pártvezér figyeli, mi minden történik az országban. És azért azt is látja és érzékeli, ha még működik némi logikai készsége, hogy a sorkatonákat meghurcolják, de azokat, akik szovjet tankok segítségével egy rezsimnek próbáltak valamiféle legitimitást teremteni, azoknak a haja szála sem görbül. A kisstílű spiclikkel meg újfent a lapok első oldalain foglalkozunk, mintha minden bajunk belőlük származna. Pedig minden bajunk abból származik, hogy kommunizmus egyáltalán volt.

A mostani „listázásnak” sok értelme, eredménye nem lesz. Miután semmiféle törvényes szankció nem létezik, azokra nézve, akik a most közzétett listán bármely kategóriában szerepelnek. Ők lehetnek képviselők, miniszterek, bármik. Szankció nélkül ugyanis annyit ér az egész ügynöközés, mint a halottnak a csók. Emlékezzenek csak, amikor Horn Gyuláról kiderült pufajkás múltja, s központi téma lett a sajtóban. Horn még annyit se mondott, hogy „na és”, s lett az ország miniszterelnöke.

Szóval, ezért hiszem én, hogy ez a most zajló vihar csupán vihar a biliben. Persze, azért vigyázzunk, mert a bili olykor-olykor ki szokott borulni.