Olcsók vagyunk, na de ennyire?

Őszintén be kell vallanom, nem foglalkoztam ezzel a problémával, egészen addig, amíg a közvetlen környezetemből lett érintett egy személy. Behívták a munkaügyi hivatalba azzal az indokkal, hogy munkát találtak neki. Kínáltak is, mégpedig Dunaszerdahelyen, a huzalgyárban, ahol köztudott 3 műszakban dolgoznak bruttó 5600 koronáért. Közölték vele, ha nem vállalja, kidobják a munkanélküliek közül. Mivel férje megkeresi a minimálbér kétszeresét, nem jogosult semmiféle segélyre, tehát majd férje fizetéséből lesz kénytelen állni az egészségbiztosítást. Ráadásul ez a személy érettségizett, tehát erre a munkára „túlképzett”. Tudomásom szerint még az elítéltet sem kényszeríthetik olyan munkára, amely nem a végzettségének megfelelő. Megfordult a fejemben, hogy most lényegében kinek segít a munkaügyi hivatal. A munkanélkülieknek vagy a külföldi cégnek, amely bruttó 5600-ért dolgoztat 3 műszakban? Mert itt a lényeg nem az érettségin van, félreértés ne essék! Mert ennél még az is többet érdemel, aki még az óvodát se járta ki! A gyárnak tudomásom szerint 200 emberre van szüksége, a munkaügyi hivatalnak meg jó statisztikai eredményekre, úgy látszik, mindegy, milyen áron. De volna ám a problémára megoldás, mégpedig a tisztességes bérezés. Mert elhihetik nekem, ha az megoldódna, még főiskolás is munkát vállalna. Ha a hivatal valóban segíteni akarna, akkor esetleg megpróbál tárgyalni a cég vezetőségével ahelyett, hogy az embereket kényszeríti vagy kidobással fenyegeti. Tudom, hogy magas a munkanélküliek aránya a térségben, de nem tartom jónak a „mindegy, hogy mi és mennyiért, csak legyen” megoldást, mert a végén „örülj, hogy munkád van, még fizetés is kéne?” lesz belőle!

Név és cím a szerkesztőségben