Nyárbúcsúztató csallóközi programok

Idén is nagy, közös tánc várható az ekecsi kultúrházban. Felvétel a tavalyi rendezvényről (A szerző felvétele)
Ekecs/Lakszakállas/Nagyabony |

Gazdag programokkal várják így nyárutó idején is az érdeklődőket. Családoknak, gyerekeknek kedvező rendezvények és az iskolakezdéssel kapcsolatos előadásokkal készülnek.

Ekecs

Három program közül is választhatnak e hétvégén a helyiek és a környékbeliek. Szeptember 6-án, péntek délután a gyermeki szorongásról beszélgetnek Hodosy Ferenczi Mária pszichológussal az Apácaszakállas településrészen található Csicsergő Családi Központban. Téma lesz az iskolakezdés is annak megkönnyítése, de a felmerülő kérdésekre is szívesen válaszol az előadó. A belépőjegy egyéni felajánlás szerint becsületkasszás.

Szombat este, szeptember 7-én a benzinkút melletti Laposon, a helyi önkormányzat és az önkéntes tűzoltók, valamint a Mozdulj Ekecs Polgári Társulás szervezésében batyus sütögetésre invitálják az érdeklődőket egy közös tábortűznél. 

„Télen összehozott minket a jég, most jöjjön a tűz”

 – írják meghívójukon. A szabadban való sütögetéshez ennivalót és innivalót hozzanak, a zenét a szervezők biztosítják.

Vasárnap délután 3 órakor kezdődik a táncos mulatság az ekecsi kultúrház nagytermében. Az este 6-ig tartó rendezvényen különféle táncstílusok képviselői mutatkoznak be a nagyközönség előtt. 3 órakor a Kuttyomfitty Társulat mutatja be a Az elvarázsolt királykisasszony című produkcióját, utánuk country előadás következik az Nagymegyeri Szabadidőközpont mellett működő Szivárvány nyugdíjas tánccsoport előadásában. Negyed ötkor kezd a Sport with us-Sportuj s nami csapata akrobatikus rock and roll műsorával. Utánuk a Be me tánccsapat lép fel hip-hop stílusban, majd a helyi szociális otthon lakóinak moderntánc produkcióját láthatjuk. Negyed hatkor az Ezüstfény tánccsoport meglepetés előadása következik, végül pedig egy jó hangulatú Zumba bemutatóval zárják az estét. A belépés ingyenes, a büfét biztosítják. 

„Imádom a zenét és a táncot. Lenyűgöz hogy annyi féle formája és intenzitása lehet, miközben mind csak lépések sorozata. Kikapcsol, összeköt és feltölt. Ezt az érzést szeretném kicsit az emberekhez közelebb hozni. Egy közösen eltöltött, jó hangulatú délután erre tökéletes alkalom. Jo ha tudatosítjuk, mi mindenre képes az emberi test, mindenkié, csak foglalkozni kell vele es csodás dolgok születhetnek. Még annyit mondanék hogy sosem késő bármi mozgásformát elkezdeni a jobb közérzet, jobb egészség érdekében. Teljesen más az életszemlélet, ha aktívak vagyunk és rendszeresen mozgunk”

 – osztotta meg lapunkkal előzetesen a program főszervezője, Csicsó Dóra. Az eseményt a Mozdulj Ekecs és a helyi önkormányzat szervezésében Nagyszombat megye támogatja.

Lakszakállas

Most hétvégén rendezik a XIV. Lakikatlan bográcsfőző fesztivált. Az esemény szombat délelőtt 10 órakor kezdődik a községben, főszervezője pedig a helyi önkormányzat. A résztvevő szakácsok összemérhetik erejüket a legjobb gulyásnak járó díjért és a Gulyáskirály címért. A kellemes hangulatról és a zenéről a szervezők gondolkodnak. Fél 11-től a rendezvény keretén belül mutatják be először a Feszty-körkép felvidéki másolatát. Feszty Árpád festőművész olajfestményének ezen másolata 2024-ben készült, magassága 130, szélessége pedig 1470 centiméter. A körpanoráma teljes képét a „Honfoglalók” csapatának helyén, egy honfoglalás kori jurtában állítják ki, ami minden látogató számára ingyenesen megtekinthető. Az eredeti festmény jelenleg az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban látható.

„A honfoglalás, mint a magyar történelem egyik legelső pillanatának bemutatása már régi terve volt a csapatnak, amely a nyáron kapott újra szárnyra. A Szilajréti Gazdaság csapatának megismerését követően kialakult összmunka eredményeként látott hozzá közösségünk a kiállítás megtervezéséhez és megvalósításához, melynek fő célja mindamellett hogy bemutassuk a korszakot megerősítsük a közösségben az őseink iránti kötődést”

 – mondta el Nagy H. Tamás, a Klapka György Helytörténeti Társaság alapítója, a kísérő program kezdeményezője.

Nagyabony

Szeptember 7-én, szombaton rendezik a Dunaszerdahely melletti Nagyabony községben a már hagyománnyá vált, idén 59. Bihari János Zenei Napot. Szeretettel várnak minden érdeklődőt a helyi alapiskola előtti parkba, ahol már délután kettő óra előtt megkezdődnek a programok. Bihari János, a falu szülöttének állított szobor megkoszorúzása után a helyi Csillagfürt népdalkör és citerazenekar lép fel, majd a Radamosi TME Harangvirág népdalkör. Délután három órától az Andante népdalkör érkezik, a magyarországi Abony településről, őket pedig Banyák Sándor hegedűművész követi. Negyed öttől este nyolcig tart a Sláger TV Pertu-Parti műsora, majd a BEME tánccsoport áll színpadra. Utánuk Tóth Tünde, majd Gróff Alexandra énekelnek, majd a Romeo Band játszik a közönségnek, végül pedig DJ Bíró Tomi zárja az estét. Az eseményt Nagyszombat megye támogatásával a helyi önkormányzat szervezi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?