Ököljog

Eszem ágában sincs magához adni a lányomat, mert maga egy kétes, léha egyén – mondja Laboux kapitány Gorcsev Ivánnak A tizennégy karátos autóban, aki erre – további társalgás helyett – verekedést javasol, de sokáig ő sem ragozhatja az ajánlatot, mert leendő veje a szó szoros értelmében szavába vág, és Rejtő főhőse a következő pillanatban a szökőkút medencéjéből kászálódhat kifelé, hogy kezdetét vegye a klaszszikusnak számító pofonok sorozata. A képlet tiszta, és bár ez a matrózlogikára épülő magatartás sem akceptálható, legalább hiteles. Ha már verekszünk, akkor férfiak módjára, szemtől szembe: megsértettél, jöjjön a párbaj, egy az egybe, kard-ki-kard.

Elítéljük az erőszak minden formáját – mondta a kassai labdarúgóklub igazgatója. Ugyanez a klubvezető két nappal korábban harmadmagával támadt rá egy újságíróra, akit az incidens után a csapat menedzsere – afféle bónuszként – halállal fenyegetett. A klubvezető szerint olyan, személyes jellegű sértegetésnek voltak címzettjei, melyet nem tűrhettek tovább szótlanul. Nem is tűrték, se szótlanul, se tétlenül. A televíziós felvételeken az látszott, amint a klubvezető fivére ököllel próbál elégtételt venni az állítólagos rágalmakért az újságírón, majd mikor az védekezne, az idézett klubvezető (aki elítéli az erőszak minden formáját) hátulról ráveti magát.

A május 30-i Üllői úti jelenetek után nehéz megdöbbenteni a sportszerető embert, aki amúgy is hozzáedződött már ahhoz, hogy a stadionokban lincshangulat uralkodik, s egy Fradi-Újpest meccsen, vagy egykor a pozsonyi Slovan kassai vendégjátékakor gólok helyett elsősorban a túlélésben reménykedett. Ha megszokottá nem is, de lassan mindennapossá válik, hogy szurkoló ver szurkolót, rendőr szurkolót, szurkoló az ellenfél játékosát, edzőjét, saját játékosát. Fordított szerepkörre is akad példa, anno a Beckham előtti manchesteri időszámítás talán legnagyobb sztárja, a francia Eric Cantona egy tökéletesen kivitelezett thai-boksz rúgással hatástalanította az őt ócsároló Crystal Palace-drukkert, de Mészöly Kálmán sem volt rest lefejelni Izlandon azt a magyar kamionsöfőrt, aki a válogatott megalázó reykjavíki veresége után azt merte volt mondani az edzőnek: ez a válogatott bizony szar. Az újságírók klubvezetés általi megver(et)ése azonban kassai specialitás. Öt éve, 1998 nyarán Ján Kozák, a kassai 1.FC képesítés nélküli trénere ígért megtorlást egy akkor még ellenzéki napilap újságírójának, aki cikkeiben a bajnokcsapat bundaügyeit pedzegette, ti. hogy a Bajnokok Ligája selejtezőjében megvették a csoportba kerülést jelentő továbbjutást a Szpartak Moszkvától. A vezetőség arrogáns cinizmusát bizonyítandó a következő ligameccsen mintegy kétezer néző szeme láttára egy (vélhetően felbérelt) verőember orrcsonttörést okozó ütéssel nyomatékosította a fenyegető szavakat a tribünön. Az elkövetőt a rendőrség azonosította, azonban az újságíró részéről indított per azóta sem lett lezárva. De már ez sem meglepő, főleg annak fényében, hogy az esettel foglalkozó bíró ugyanaz a Ján Poprocky, aki Majský szabadon bocsátása miatt került a lapok címoldalára.

Amíg azonban az ököljog uralkodik, és sem a néző, sem a játékos, sem a mérkőzésről tudósító újságíró nincs biztonságban, addig nehéz elképzelni, hogy a futball visszanyerje elsődleges szerepkörét, amikor a hétvégi meccsek eredeti rendeltetésüknek megfelelően aszociális, frusztrált és agresszivitásukat a lelátón levezetni akaró egyének szűk rétege helyett ismét családokat vonzanak majd a lelátóra.