Nyomor, nagyító alatt

Diadalként jelentették be, hogy az állam januárban 300 millió koronával kevesebbet fordított szociális kiadásokra, mint egy hónappal korábban. Főképp úgy spórolhattak meg ennyit, hogy országos viszonylatban mintegy 8 ezren önkéntesen kijelentkeztek a munkanélküliek nyilvántartásából. Segélyük összege így 1450 koronára csökkent. Növekedett azok száma is, akikre rásütötték a bélyeget: nem működnek együtt a munkahivatallal, nem jelentkeznek kéthetenként, hogy lebélyegzett papírral igazolják, igenis kerestek munkát. Persze, a „hivatal” ezzel még nem érte el, hogy leleplezze a feketén dolgozókat, munkát meg a legritkább esetben képes kínálni a nála jelentkezőnek. És nem azért, mert a munkahivatalok többségében hatalmasan megnövekedett az ügyfelek száma, így jó, ha pár percet képesek foglalkozni egy-egy állástalannal, hanem – és főképp – azért, mert a betöltendő állások száma továbbra sem növekszik számottevően. A nagy munkanélküliség miatti feszültség nem csökken. Ellenkezőleg, a szociális segélyekre leginkább rászorulók még nyomorúságosabb helyzetbe kerültek. Pedig többségük minden hangulatkeltő rosszhiszemű (főképp a politikusok által lelkiismeret-csitítás érdekében szívesen elfogadott) híresztelés ellenére szívesebben dolgozna, mintsem az alaposan lefaragott szociális segélyből éljen. Ráadásul ezt is könnyen elveszítheti, ha a hivatal rajtakapja például, hogy lakásának kisebbre cserélésével nagyobb összeghez jutott, vagy ha a segélyezettről kiderül, hogy a bankban van némi megtakarítása, netán 100 ezer koronánál drágább autója van, esetleg örökölt valamilyen vagyont stb. A segély elveszítésének még számos hasonló oka lehet, melyekről vagy tudnak, vagy nem az érintettek, de egy biztos: a törvény szigora ilyen esetekben az esetek többségében olyanokra sújt le, akik kilátástalan helyzetükből munkahely híján nehezen találnak kiutat. Az egyik dél-szlovákiai járási hivatal sajtóban is közzétett tapasztalatai szerint az ilyenek válnak a legkönnyebben spekulánsok áldozataivá (például eladatják velük a nagyobb lakást). Miközben a spekuláns valószínűleg vígan nevet a markába, a szociális segélyt megvonják attól, aki bevételéből esetleg korábban felhalmozódott tartozásait fizette vissza. Ha pedig a maradékot netán nem a párnája alá szúrta, hanem valamely bank biztonságos széfjében helyezte el, azért veszíti el jogosultságát a havi segélyre, mert amíg van valamilyen pénztartaléka, az államtól nem kaphat semmit. Ebben csak az a furcsa, hogy míg a nyomorgók bankszámlája állami nagyító alá kerül, a korrupcióval gyanúsított nagyvállalkozók, politikusok „bizonyítékok híján” pénzükkel együtt rendre tisztára mosódnak. Ennyit az állam „takarékoskodási” módszereiről...