Nyelvrendőrök Trump klímavilágában

Az éghajlatváltozás kifejezés mellőzésére szólította fel munkatársait az amerikai mezőgazdasági minisztérium.A The Guardian brit lap értesülése szerint ezt bizonyítja a termőföld megóvásáért felelős minisztériumi hivatal (NRCS) munkatársai közötti levelezés.

Az éghajlatváltozás kifejezés mellőzésére szólította fel munkatársait az amerikai mezőgazdasági minisztérium.

A The Guardian brit lap értesülése szerint ezt bizonyítja a termőföld megóvásáért felelős minisztériumi hivatal (NRCS) munkatársai közötti levelezés. A termőföld egészségéért felelős igazgató, Bianca Moebius-Clune levelében felsorolja a kerülendő és a helyettük alkalmazandó kifejezéseket. Az éghajlatváltozás helyett az időjárási szélsőségek szófordulatot javasolja.

Újbeszél

Az „éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás” az ezentúl „időjárási szélsőségeknek való ellenállás”, az „üvegházhatású gázok csökkentésének” pedig „a szerves anyagok növelése a talajban” a megfelelője. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az agroturizmussal kapcsolatban mindenkinek a „szépülő külső” szókapcsolatot kell használnia.

A lap birtokába került egy másik levél, melyből kitűnik, hogy a munkatársak bizonytalanok a szóhasználattal kapcsolatban. Egyikük azt kérdezte, közzétehet-e olyan, nem a minisztériumukban írt szöveget, amelyben szerepel az éghajlatváltozás kifejezés. Azt a választ kapta, hogy telefonon kellene ezt megbeszélni.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium közleményt adott ki az ügyről, azt írta, átmeneti jellegű intézkedések léptek életbe, hogy az új mezőgazdasági politikai vezetésnek legyen alkalma áttekinteni a területtel kapcsolatos feladatokat.

Sam Clovis, akit Trump a mezőgazdasági minisztérium legfőbb tudósának tisztségére szán – és egyébként nem tudós –, áltudománynak nevezte az éghajlatkutatást. Trump is többször kétségbe vonta az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatásokat, majd bejelentette, hogy az Egyesült Államok kivonul a párizsi klímaegyezményből. A Fehér Ház honlapjáról eltűntek az éghajlatváltozás veszélyeire vonatkozó dokumentumok, az EPA pedig az éghajlattal foglalkozó teljes fejezetet elérhetetlenné tette az internetes felületén, míg átdolgozza annak nyelvezetét.

Jelentéktelenítés

A washingtoni kormány által felkért tudósok attól tartanak, hogy Donald Trump eljelentékteleníti a klímaváltozásról készült jelentésüket – írta a The New York Times. A 13 szövetségi környezetvédelmi hivatal által készített összeállítás szerint az amerikaiak máris közvetlenül érzik a globális felmelegedés hatásait, például azt, hogy 1980 óta az Egyesült Államokban gyorsan és drasztikusan emelkedett az átlaghőmérséklet. Az újság szerint 1500 év óta az elmúlt tíz évben volt a legmelegebb az időjárás. A tudósok által összeállított jelentés ellentmond Trump álláspontjának.

A tudósok egyik fontos megállapítása szerint a manapság tapasztalható szélsőséges időjárás szintén a klímaváltozásnak tulajdonítható. Az elemzést az Országos Klímabecslés (NCA) nevű kormányzati szervezet készítette, amely minden évben közzéteszi kutatásai, felmérései eredményeit. Az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia már jóváhagyta az idei értékelést, és a szerzők most a kormányzat jóváhagyását várják, hogy nyilvánosságra hozhassák.

Egy másik tudós, aki részt vett a munkában, névtelenséget kérve azt mondta a lapnak: a tudósközösség attól tart, a jelentésben foglaltakat a kormányzat egyszerűen elhallgatja. A Fehér Ház és a Környezetvédelmi Hivatal egyelőre nem kommentálta a jelentést. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?