Kaník nyert – írja a napilap azzal kapcsolatban, hogy az SDKÚ állítólag a Demokrata Párt elnökét jelöli munkaügyi miniszternek. Kaník röviddel a választások előtt visszaléptette a pártját, és híveit Mikuláš Dzurindáék támogatására szólította fel. Ennek fejében az SDKÚ állami támogatásának egyötödét kapta.
NOVÝ ČAS
Kaník nyert – írja a napilap azzal kapcsolatban, hogy az SDKÚ állítólag a Demokrata Párt elnökét jelöli munkaügyi miniszternek. Kaník röviddel a választások előtt visszaléptette a pártját, és híveit Mikuláš Dzurindáék támogatására szólította fel. Ennek fejében az SDKÚ állami támogatásának egyötödét kapta. „Sajnos, csak a választások után mutatkozott meg, hogy az SDKÚ sikere érdekében mindent képes megtenni. Meggyőzni a DS elnökét, hogy a pártját néhány millióért és egy miniszteri bársonyszékért eladja. S ez nem jó hír. Az is bizonyos, hogy országunknak olyan minisztere lesz, aki képes feláldozni a munkatársait, csak azért, hogy visszakerülhessen a politikai körforgásba. Méghozzá abban a pillanatban, amikor a választók világosan azt üzenik neki: „Befejezted, csinálj inkább mást, a politizálás nem megy neked!” Csak remélhetjük, hogy Kaník a magatartását és a praktikáit nem alkalmazza majd a szociálpolitikában és főként a családi kapcsolatokban, vagyis azokon a területeken, amelyekért felel” – írja a napilap.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.