Nincs diszkriminálás – papíron

Ehhez az első lépések már megtörténtek, a múlt héten Belgrádban a köztársasági parlamentben kinevezték az új országos képviselőház tagjait, ugyanez lezajlott Podgoricában is, a montenegrói küldötteket is megválasztották, s mindkét ház egy roppant fontos dokumentumot tűzött napirendre az elmúlt napokban: az emberi és kisebbségi jogokról szóló alapokmányt. A szerbiai parlament 155 képviselője a dokumentum mellett voksolt múlt szerdán, s mindössze 35-en szavaztak ellene. Meglepő eredménynek számít mindez, különösen ha tudjuk, hogy az emberi és kisebbségi jogokról szóló alapokmány megszünteti például a nemzeti diszkriminációt. Azért csodálatra méltó a képviselők viselkedése, mert nem is túl régen még csak úgy fröcsögött a nacionalizmustól a tisztelt Ház.

Ne higgyük, hogy ezúttal is simán ment a dolog, de végül a jobb érzésű, jobb belátású politikusok kerekedtek felül, és jóváhagyták a Szerbiában és Montenegróban élő kisebbségek szempontjából oly fontos dokumentumot. Nézzük, mi is valójában az emberi és kisebbségi jogokról, valamint a polgári szabadságról szóló alapokmány. Meghatározza az illetékességet, és szavatolja, védelmezi a polgárok jogait, előmozdítja érvényesülésüket. Egyik alapvető rendelkezése szerint az általa szavatolt emberi és kisebbségi jogokat az alkotmányos alapokmánnyal összhangban közvetlenül kell érvényesíteni, továbbá a tagállamok alapokmányaival, törvényeivel és politikájával közvetlenül kell őket szabályozni és védeni. Nagyon fontos rendelkezése, hogy az alapokmány értelmében mindenki egyenlő a törvény előtt. Tilos bármilyen alapon, faj, bőrszín, nem, nemzeti hovatartozás, társadalmi eredet, születés vagy hasonló státus, vallás, vagyoni állapot, kultúra, nyelv, kor, pszichikai vagy testi rokkantság alapján történő mindenfajta közvetlen vagy közvetett diszkrimináció. A szavatolt jogoktól háború vagy szükségállapot esetén csak az adott helyzet által megkövetelt keretekben lehet elállni. Korlátozni viszont csak olyan mértékben lehet őket, amennyire az szükséges, hogy a demokratikus társadalomban megvalósuljon az a cél, amely miatt a korlátozás enge-délyezett, de e korlátozás semmilyen esetben nem érintheti a szavatolt jog lényegét. Fontos mozzanata az alapokmánynak, hogy mindenkinek joga van a gondolat- és szólásszabadságra, s az alapokmány elismeri a lelkiismeretre való hivatkozás jogát.

A nemzeti kisebbségek jogait úgy rendezi, hogy egyéni és kollektív jogaikat a nemzetközi jogi védelemmel összhangban érvényesíthetik a kisebbségek. A nemzeti kisebbség kifejezésen kívül egyenrangúan használhatók a tagállamok alkotmányaiban és törvényeiben meghatározott terminusok. Az alapokmány tiltja az erőszakos asszimilációt, faji, vallási és más egyenlőtlenség, gyűlölet és türelmetlenség szítását. Mielőtt a szerbiai képviselőházban szavazásra bocsátották volna az alapokmányt, a képviselők tudomására hozták, hogy ezt a dokumentumot az EBESZ nagyon jónak találta, és a benne foglalt, a nemzeti kisebbségek jogairól szóló fejezet a legliberálisabb ilyen jogszabály Európában. Nos, talán ez utóbbit a Szerbiában élő kisebbségek némi fenntartással fogadták, hiszen évtizedeken át azt hallottuk, hogy sehol a világon nem tartják olyan nagy becsben a kisebbségeket, mint Szerbiában, illetve az egykori Jugoszláviában. Papíron talán mindent szépen megfogalmaztak, de a gyakorlat mást mutatott. Ezúttal az, amit papírra vetettek, talán már több a korábbi dokumentumokban megfogalmazottaknál, de az alkalmazásáról az érintettek csak később tudnak nyilatkozni. Mindenesetre úgy tűnik, hogy az alapokmány szavatolja az individuális és kollektív jogok alkalmazását a kultúra, az oktatás és a tájékoztatás területén.

A parlamenti ülésen a nacionalista pártok szóltak az alapokmány ellen, olyan kifogások hangzottak el, hogy a dokumentum nem teljes, mert nem nyújt elegendő védelmet sem a kisebbségnek, sem a többségi népnek. A Szerb Szocialista Párt, amelyet egykoron a most Hágában raboskodó Szlobodan Milosevics vezetett, azt kifogásolta a javaslatban, hogy a jogokon kívül nem állapítja meg a kisebbségek kötelezettségeit is. Szerintük kötelezni kellett volna a kisebbségekhez tartozókat a szerbiai és a montenegrói nemzeti törvények tiszteletbentartására, mert a korábbi gyakorlat azt mutatja, hogy például az albán kisebbség érvényesítette jogait, de nem teljesítette kötelezettségeit. Az ellenérvek nem bizonyultak hatásosnak, a szerbiai parlament határozott, majd így tett a montenegrói is, s most már csak az államközösség parlamentjének a döntése maradt hátra.