New Orleans sorsa: Velence vagy Atlantisz?

A történelem folyamán már jó néhány település került véglegesen víz alá, akár természetes okokból, különféle kéregmozgások következtében, akár emberi beavatkozás nyomán. A Katrina hurrikán pusztításáig az Egyesült Államok egyik legkarakteresebb városa volt New Orleans. Már eddig is a tenger szintje alatt feküdt: egy medencében, melyet töltések határolnak, hogy északról a Pontchartrain-tótól, délről és nyugatról pedig a Mississippitől megvédjék (lásd a grafikát). Különféle tényezők összejátszása folytán a város és környéke tovább süllyed. Az alacsony fekvésű Mississippi-delta, mely elválasztja a Mexikói-öböltől, lassan fogyóban van. Egy év alatt kb. 35-50 négyzetkilométernyi mocsárvidék tűnik el. Mindez utat enged az eróziónak, amely pusztítja a deltát. A nagyvárosban és környékén összesen kétmillió ember él(t). A Louisianai Állami Egyetem kutatói, akik több száz lehetséges vihar vonulási sávját modellezték számítógépen, úgy vélik, legrosszabb esetben akár százezer ember is odaveszhet. A nagy hurrikánok szinte minden alkalommal megközelítették a térséget. 1965-ben a Betsy közel két és fél méteres vízzel árasztotta el a város egyes részeit. 1992-ben a hatalmas Andrew alig kerülte el a várost. 1998-ban a Georges hurrikán az utolsó pillanatban fordult kelet felé, de így is milliárdos károkat okozott. Ugyanúgy, mint most a Katrina. A természetes folyamatokat tovább rontotta az emberi tevékenység, azzal, hogy mocsarakat csapoltak le, csatornákat ástak. A kutatók szerint az egyedüli megoldás a további manipuláció. Beavatkozás nélkül a delta 2090-re teljesen eltűnhet. Az elsüllyedt város jobb esetben úgy járhat, mint Velence, rosszabb esetben úgy, mint Atlantisz. Az ország más vidékein is súlyos gond a parti mocsárvidék fogyatkozása, például a többi, Mexikói-öböl vidéki államban, a Kaliforniai-öbölben, de Houston egyes részei gyorsabban süllyednek, mint New Orleans. A Föld nagy deltavidékei, az Orinoco, a Nílus, a Mekong ma ugyanabban a helyzetben vannak, mint a Mississippi volt 100-200 évvel ezelőtt. Európában a Rhône és a Pó deltája is veszít területéből. A Mississippi hosszú évezredek óta építi deltáját a magával hozott hordalékból. Bár a száradó homok és iszap saját nyomása alatt is tömörödik és süllyed valamennyit, a következő áradás azonban újjáépíti. ĺgy volt ez 1879-ig, amikor gátakkal kezdték körülvenni a folyót, hogy az áradásoktól védjék a delta földjeit, településeit. Ennek következtében a víz gyorsabban levonul, kevesebb hordalékot rak le, a síkság már a tengerszint alatt fekszik. Eltűnőben vannak a vizes területek, mocsarak, melyek New Orleanst is védik a tengertől. Egy hurrikán ereje akár 6 méterrel is emelheti a vízszintet, ugyanakkor a mocsarak ezt korábban mind elnyelték. Louisiana zátonyszigetei is gyorsan pusztulnak. Ezek abból a sok millió tonna hordalékból keletkeztek, amelyet a folyó idehozott és a parti hullámok zátonyokká formálták. Jórészt a gátépítések miatt az utolsó szakaszokon a folyó már nem tud meanderezni, a torkolat egyből a kontinentális lejtőre nyílik és a hordalék egyenest a nyílt óceánba kerül. A delta alatt a kőzetet több száz méter vastag nedves tőzeg alkotja. A mocsarak lecsapolásával, a gátak építésével megállították ugyan az áradásokat, de csökken a talajvíz szintje, a tőzeg kiszárad, és az egész deltavidék süllyed. Ahogy a medence mélyebbé vált, a viharok során elárasztódott. Elkezdtek csatornázni, hogy a fölösleges vizet eltávolítsák, s ezt csak a tóba vezethették. Az viszont 30 centivel magasabban van, ezért át kellett szivattyúzni a vizet. (Te. Vi.)