„A házat le kell bontani, mert rosszak az alapok” – jelentette ki minap a magyar külügyminiszter. Sőt román kollégájával az új alapelvekről már meg is egyezett, és minden szomszéddal egyetértésre akar jutni. Beleborzongtam. No nem abba, hogy egyetértésre akar jutni, hanem abba, hogy milyenek lehetnek az új alapok.
Nem véd az új tető?
„A házat le kell bontani, mert rosszak az alapok” – jelentette ki minap a magyar külügyminiszter. Sőt román kollégájával az új alapelvekről már meg is egyezett, és minden szomszéddal egyetértésre akar jutni. Beleborzongtam. No nem abba, hogy egyetértésre akar jutni, hanem abba, hogy milyenek lehetnek az új alapok. Meggyőződésem, hogy nem ezekkel van baj, hanem azzal, hogy az „új tető” nem védi kellőképpen a házat, ezért be-beázik. Készül a kedvezménytörvény módosított tervezete – olvassuk –, s az messzemenően figyelembe veszi az EU ajánlásait és bírálatait, melyeket Günter Verheugen fogalmazott meg, és tovább folyik az egyeztetés a szomszédokkal (már akikkel lehet). Ez így rendben is van, és valóban jó lenne mielőbb közös nevezőre jutni. Abban sem látnék semmi kivetnivalót, ha EU-polgárként is élhetnék a kedvezményekkel. Vagy a bekebelező országok megfelelően gondosgondoskodnak a hozzájuk csatolt kisebbségről? Elég csak egy pillantást vetni a népességi vagy oktatási statisztikákra. Enyhén szólva lehangolóak, valójában riasztóak. Remélem, az EU-ban nem az a főszabály: ha nekem nem jár, akkor neked se jusson! Mindenesetre ügyelni kell arra, hogy a módosított törvény ne csak az „internacionalista” elvárásoknak feleljen meg, hanem valóban a kedvezményezettek érdekeit szolgálja továbbra is.
Péter József, Érsekújvár
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.