Nem szoronghat az ország Pozsony környékén

Elküldték, visszaadták, újra jóváhagyták – a politikai rítustánc után most már biztos, hogy augusztustól megugornak az üzemanyagárak, januártól pedig egységesen 19 százalék lesz a hozzáadottérték-adó. A parlamenti újraszavaztatás legnagyobb hozadéka, hogy az abortusztörvény és a vallási oktatás erőltetése ellenére a gazdasági reform ügyében továbbra is egységes a kormánykoalíció. Ez azért megnyugtató, hiszen nemcsak az adó- és a nyugdíjreform előkészítése jutott befejező stádiumba, hanem ezúttal valóban nagyon hosszú az elfogadásra váró okos javaslatok listája. Az adóreformot a héten újra faragták egy kicsit. Bár ez még nem tekinthető nagy vereségnek, de azért jó lenne, ha a végső forma nem afféle versenyfutás az idővel alapon dőlne el.

Az államfői vétóval kapcsolatban érdekes vonás, hogy ő a kereskedelmi és iparkamara főnökére hallgatott, aki az új adórendszer szociális hatásaival érvelt. És még mondja valaki, hogy a vállalkozóknak nincs szociális érzékenységük. Azért tőlük inkább olyan nyomást várnánk, hogy a gazdaságélénkítés érdekében tegyenek többet. Mert így az ő zsebük is jobban tömődne, de az egyszerű emberek is munkához jutnának.

Vagy akár a regionális különbségek effektív csökkentését is követelhetné a kamara, ennek ugyanis szinte csak szociális vonzata van. Mert hiába jelentette be az unió statisztikai hivatala, hogy a hazai családok a csatlakozó országok közül a harmadik leggazdagabbak, közelebb-ről megnézve a helyzet felettébb szomorú. Pozsony a legjobban élő csatlakozó fővárosnak bizonyult, ellenpárjaként viszont ott van az egyre kilátástalanabbul tengődő keleti, délkeleti vidék. Ezzel pedig foglalkozni kellene, kicsit túllépve a látszatintézkedések szintjén. Mert végül is nem szoronghat az egész ország Pozsonyban és környékén, és nem határozhatja meg a vidék életképességét az, hogy be lehet-e még ingázni különjáratokkal az ottani gyárakba. Milyen ország az, ahol háromszáz kilométerre a fővárostól a falvak legfőbb gondja, hogy elkerüljék a nyomortanyává való züllést. Ez legalább olyan súlyos probléma, mint az abortusz vagy a hittanoktatás.

A héten megismerhettük a kétes eredetű vagyonok felderítésére vonatkozó törvényjavaslatot. Ez sem hazai ötlet, egy sor nyugati országban évek óta alkalmazzák. Az elképzelés várhatóan a választópolgárok közt nálunk is kedvező fogadtatásra talál majd, a potenciális érintettek viszont más körökben mozognak, így a parlamentben nehezebb sorsa lesz a törvénynek. Azt persze senki sem mondja majd ki, hogy a környezetéből hány embernek emelkedett meg a pulzusa, amikor kiderült, hogy az igazságügyi minisztérium valóban komolyan gondolja a dolgot. Húzhatjuk majd a vonalakat, hogy ki, hányféle indokot tud majd felhozni, csakhogy ne kelljen megszavazni a törvényt. Siker esetén pedig újra jön a szlovák valóság, a rendőrség felderít, az ügyészség vádol, a bíró dönt, de azért valahol minden nagy hal ügye elakad. De azért hagyjuk magunkat meglepni, annyi biztos, hogy olyanból, aki sokkal nagyobb lábon él, mint ami az adóbevallásai alapján várható lenne, felettébb sok van, így a törvény elfogadása és alkalmazása esetén az újságíróknak is sokáig lenne miből mazsolázniuk.

Újabb híreink vannak a pénzügyi szolgáltatók áldozatai számára. A Drukost átvevő érdekvédelmi szervezet legújabban a Szlovák Távközlés vagyonát próbálja zároltatni egy 5 milliárd koronás kifizetetlen váltóra hivatkozva. A távközlési cég tagadja a váltó valódiságát, egyébként pedig már első hallásra furcsa, miért is venne fel egy ekkora cég ilyen úton pénzt. Ez az összeg mindkét fél számára nagyon komoly, a Drukososokat kihúzná a bajból, de az is megeshet, hogy a távközlés német tulajdonosa is leckét kap a szlovák közelmúlt máig tartó hatásaiból. A Drukos felszámolja életbiztosítóját is, de ügyfelei egyelőre ne aggódjanak, őket átveszi egy másik biztosító.