Nem elég a segítség

Nemcsak akkor kell szeretni az embereket, amikor fiatalok és egészségesek, hanem akkor is, amikor öregek és betegek – mondta évekkel ezelőtt egy ismerősöm. Lássuk csak, hogyan is van ez manapság! Végigmehetünk száz városi lakáson, míg egy idős emberrel találkozunk. A lakások zárva, a szülők dolgoznak, a gyerekek iskolában-óvodában, a nagypapa vagy a nagymama az öregotthonban. Pár évvel ezelőtt műsorral vendégszerepeltünk egy ilyen intézetben. Megrázó élmény volt. Körülbelül kétszáz idős ember ült a teremben, és olyan várakozással néztek, hogy könny szökött a szemembe. Egyhangú életükben nagy esemény volt a műsoros est. Visszaidézte fiatalságukat, elhozta közéjük a kinti világot, amelyből ők már örökre ki vannak zárva, és a vidám műsor végén sírtak az idős emberek és könnyeztek a szereplők. Megértem, hogy az idős, magányos embereken segíteni kell. Köszönet jár a szociális intézkedésekért, hogy megfelelő otthonokban helyezik el őket, de annak, aki egy-két, esetleg több gyermeket felnevelt, miért kell öregotthonban élnie, ahol szinte észrevétlen fejezi be életét, és a hozzátartozók csak táviratból értesülnek a szomorú eseményről. Nagyon érzéketlenek ma az emberek. Eladatják a nagyszülővel a kis családi házát, a darabka szőlőt, kertet, a pénzt elköltik, az idős embert pedig bedugják az öregotthonba. Jó dolga lesz, enni kap, melegen lesz, s vele egykorú emberek közé kerül. Ezt mind a saját gyermekeik előtt tárgyalják meg, míg az idős szülő az udvaron motoszkál és a kutyájával beszélget. Nem gondolnak arra, hogy ezzel saját sorsukat pecsételik meg. A gyermek emlékezni fog erre a beszélgetésre, és szüleit, ha majd megöregednek, ő is bedugja egy hasonló intézetbe. Lehet, hogy régimódi vagyok vagy túl sok olyan regényt olvastam, melyben a haldokló embert aggódó szeretteik veszik körül, utolsó pillantása az unokákra esik, bennük is tovább él, és megbékélve hunyja le szemét, mert nem élt hiába. Szerintem annak az embernek, akinek van tető a feje felett, van ennivalója, fűtött lakása, kutya kötelessége lenne gondoskodni idős szüleiről, nem az államra bízni őket.

Petri Etel, Garamsalló