Négy évet utaztunk vissza a politikai időskálán

A koalíciós huzavona láttán az az érzésem, mintha már láttam volna ilyet: elég, ha négy évet utazunk vissza a politikai időskálán. Akkor a közigazgatási törvényen szerettek volna változtatni az akkori kormánypártok (és alpártjaik), de az eredményességi mutató hasonló volt, mint most a felsőoktatási reform esetében. Akkor is nyilvánvaló volt, az 1996-ban átpasszírozott mečiari területi felosztás nem megfelelő, ennek ellenére nem sikerült megváltoztatni a korábban elfogadott elfuserált felosztást, amelyet azóta mindenki tabuként kezel. Persze mondhatjuk, az MKP területi elképzeléseit tömbben elutasító szlovákság magatartása nem volt meglepő, ám nem szabad elfelejtenünk, a reformkommunisták is blokkolták a dolgot. Ezzel a kalamajkával valószínűleg néhány derűs percet szereztek Mečiarnak, aki jól mulathatott a tehetetlen kormánypártokon. Azok pedig akkor is feláldozták a szakmaiságot a belviszályok oltárán. Valódi reformok helyett a pártok közötti kakaskodásokat követhettük figyelemmel: az újságírók, szakértők a közigazgatási reform lecsontozása helyett heteken keresztül azt tárgyalták, ki fog (vagy nem fog) kilépni a kormányból.

Szóval, négy évvel később talán csak a törvény és a szereplők nevét kell megváltoztatnunk, s hasonló fordulatokkal tarkított sztorinak lehetünk a tanúi. Van egy nem jól működő felsőoktatásunk, de végre merte valaki vállalni az átfogó reformot. Előre borítékolni lehetett, hogy Fico előjön populista szólamaival, de a szakma tutyimutyi hozzáállása is érthetetlen. A Fico és társai által bedobott „tandíj-csonton” mindenki jó elrágódik (persze ki szeret fizetni?), ugyanakkor aki részleteiben is ismeri a törvényt, az tudja, indokolt lépésről van szó. A vita nem a törvény részleteiről szól, hanem egy teljesen más mederben zajlik. A pártok persze igyekeztek a diákokat is megszervezni és tüntetésre biztatni, hogy kikaparják nekik a gesztenyét, és megfelelő cirkuszt csináljanak a reform köré. Ezért olvastam nagy örömmel az Új Szó hasábjain a magyar diákság képviseletében Tokár Géza írását („Megérett” a miniszter? 2005. május 10.), aki a hatásvadász elemeket mellőzve józanul próbálta megközelíteni a törvény lényegét és fontosságát.

Ez a bravúr, sajnos, a kormányon belül nem sikerült, és a vita már mindenről szól, csak nem a felsőoktatásról. Persze a két vitázó párt már régóta cibálja egymás haját, ezért nevetséges, amikor egy érettségi körüli szerencsétlen bakit az egekig duzzasztunk.

A két párt vitája nem a törvényről szól, ezt mi sem bizonyíthatja jobban, mint az, hogy a liberális politikai elképzelésbe nagyon is beleillik ez a törvénycsomag. Persze Rusko és a liberalizmus viszonyát is elég nehéz lenne feltérképezni, ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nincs olyan ország a világon, ahol elégedetten dőlhet hátra az oktatási miniszter.

A szerző a Selye János Egyetemi Központ tanára